Site icon Mai Világ

A németek szerint „erőszakos, szélsőjobbos puccs készült a német kormány ellen”

Hirdetés

Több mint 130 helyszínen tart razziát a német rendőrség szerda reggel óta – a hatóságok szerint nagyszabású puccsra, a német államrend megdöntésére készült egy titkos szerveződés.

 

A német sajtó, köztük a Die Welt arról ír: egy rejtélyes szerveződés erőszakos puccsra készült a német kormány ellen, hogy egy másfajta államformát vezessen be.

A szervezkedők ellen szerda reggel óta több mint 130 helyen csapott le a rendőrség, razziákat tartanak szerte az országban, mintegy háromezer fős szövetségi és tartományi rendfenntartó erő részvételével.

A Welt szerint az úgynevezett „Reichsbürgerekre”, a „birodalmi polgárok” nevezetű mozgalomra csaptak le a hatóságok, akiknek egy része erőszakos akciókra készült a gyanú szerint.

Hirdetés

Huszonöt személyt vettek eddig őrizetbe. A szövetségi ügyészség terrorista szervezet alakításának gyanújáról beszél.

Az ügyészség szerint a csoportosulás célja az volt, hogy Németország fennálló államrendjét megdöntse, és helyére a már meglévő, kidolgozott terveik alapján új államformát vezessen be. Az ügyészség szerint a szervezkedők tudták, hogy ezt a célt csak katonai erővel és az államot képviselő személyek elleni erőszakkal lehet elérni.

A szervezkedők egy része a hatóságok szerint fegyveres csoportot hozott létre a puccs megvalósítására.

A Welt úgy tudja, hogy a razziák részeként egy korábbi AfD-s Bundestag-képviselő, Birgit Malsack-Winkemann berlini házába is betörtek a kommandósok.

Felléptek a hatóságok egy régi nemesi család tagja ellen is: a Welt XIII. Henriket, Reuß hercegét nevezi meg, aki annak a családnak a leszármazottja, akik a türingiai Reuß hercegségét uralták a német császárság 1918-as bukásáig. A hatóságok szerint a szervezkedők a herceg egyik vadászkastélyát használták találkozókra.

Hirdetés

XIII. Henrik herceg egy nyilvános beszédében korábban arról értekezett, hogy Németország ma nem szuverén állam, csak egy fizetésre kötelezett vazallus ország – ezzel szemben az egykori Reuß hercegségében az emberek boldog életet éltek, a közigazgatás átlátható volt, és ha gond volt, az emberek egyszerűen szóltak a hercegnek. A Welt szerint a herceg zsidóellenes összeesküvés-elméleteket is terjesztett.

A szervezkedés legfőbb területe Baden-Württembergben volt, csak ebben a tartományban harminc helyszínen razziáznak.

(Mandiner)

Hirdetés
loading...
Exit mobile version