Site icon Mai Világ

A Nyugat-Balkán felől megint nagy a baj

Hegyeshalom, 2015. szeptember 5. Busszal érkezett illegális bevándorlók a hegyeshalmi magyar-osztrák határ osztrák oldalán 2015. szeptember 5-én. A központi operatív törzs úgy döntött, hogy az éjszaka folyamán autóbuszokat vezényel a Keleti pályaudvarhoz és a M1-es autópályához, és felajánlják az ott tartózkodó bevándorlóknak, hogy a hegyeshalmi határátlépési ponthoz szállítják őket. Ausztria a szükséghelyzet miatt beengedi a Magyarországról érkező migránsokat. MTI Fotó: Mohai Balázs

Hirdetés

Ismét felerősödött az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon, és ha továbbra is tömegek érkeznek, akkor vitákkal kell számolni a feltorlódott migránsok és a lakosság, illetve a hatóságok és az elégedetlen helyiek között – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán, írja a Demokrata.

Az illegális bevándorlók sokszor rossz gazdasági helyzetű országokban várakoznak, ahol – főképp a tél közeledtével – nem mindig tudják biztosítani ellátásukat, ez pedig további konfliktushelyzeteket szül majd. A boszniai Bihács polgármestere, Suhret Fazlic például bejelentette, hogy nem biztosítanak több vizet a helyi menekülttábornak, illetve egyes hírek szerint meleg étel helyett csak hideg ételt osztanak majd a menekülteknek. A helyzetet sürgősen és nemzetközi szinten lehetne megoldani, de jelenleg nem látni az erre való törekvéseket – hangsúlyozta Kis-Benedek József

Ha az ellátási problémák nem oldódnak meg, akkor van rá esély, hogy az illegális migránsok csoportokba szerveződnek és nagyobb tömegekben akarnak majd áttörni a határokon – vélekedett. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tervei szerint a konfliktusok megszüntetésére békefenntartó erőket küldenek majd Szíriába – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ettől függetlenül Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból továbbra is tömegével érkeznek majd a gazdasági bevándorlók Európába.

Forrás:  Demokrata

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version