Európa

A svéd semlegesség már a múlté: készek az atomra

Hirdetés

A svéd parlament júniusban fog szavazni az Egyesült Államokkal kötött védelmi együttműködési megállapodásról.

Ulf Kristersson a svéd közrádiónak adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést, hogy háború esetén a helyzettől függően felül kell vizsgálniuk a fegyverek elhelyezésével kapcsolatos álláspontjukat, mert „a demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek”.

Svédország fenntartja magának azt a jogot, hogy egyedül döntsön egy ilyen kérdésben. Nemrégiben éppen azért léptünk be a NATO-ba, hogy egy ilyen forgatókönyv ne következhessen be a valóságban – tette hozzá a svéd miniszterelnök.

A svéd parlament júniusban fog szavazni az Egyesült Államokkal kötött védelmi együttműködési megállapodásról, amely repülőgépek leszállására, valamint fegyverek és katonai felszerelések elhelyezésére biztosítana engedélyt az amerikai fél számára.

Svéd békepárti szervezetek ugyanakkor arra kérték a kormányt, hogy a szerződésbe foglaltassa bele a nukleáris fegyverek tárolásának svéd területre vonatkozó tilalmát. A kormány azt válaszolta, erre azért nincs szükség, mert ebben a kérdésben már konszenzus van az országban, és korábban már a parlament is határozott arról, hogy békeidőben nem lehet nukleáris fegyvereket tárolni svéd földön – számolt be róla az MTI.

Hirdetés

napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!