Európa

A távozó NATO-főtitkár egy jókora sziklát dobott a tóba

Hirdetés

Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár szerint, ha Ukrajna megkapná az engedélyt arra, hogy az orosz területeket támadja nagy hatótávolságú rakétákkal, az nem feltétlen vezetne eszkalációhoz – erről az Index.hu közölt cikket.

A norvég politikus elutasította Vlagyimir Putyin figyelmeztetését, tekintve, hogy az orosz elnök már húzott „vörös vonalakat”, amelyek átlépése nem vezetett a háború kiterjesztéséhez a NATO-tagokra. – Emellett Stoltenberg támogatja az olyan országokat, mint Nagy-Britannia és Franciaország, amelyek megadnák az engedélyt Kijevnek – írja a Strana.

Hú, Jens!

Ezt nagyon nem kellett volna. Milyen jó lett volna szépen, csendben elvonulni, elmondhattad volna, hogy az irányításod alatt így és úgy teljesített a szervezet, te pedig ilyen és olyan zseniális döntéseket hoztál ennek érdekében. Lehetett volna szépen, szebben vagy legalább kevésbé csúnyán leköszönni, de te úgy távozol, mint amikor elefánt bejut a porcelánboltba, és ott tesz egy apró köröcskét. Ezzel a nyilatkozattal nem lehűtötted a kedélyeket, hanem olajat öntötték a tűzre! Mit öntöttél, rázúdítottál tengernyit a „fekete aranyból”.

Csak tudod Jens, az a baj, hogy ha kiprovokáljátok a harmadik világégést és ne adja Isten, egy atomháborút, akkor nemcsak mi, a nép pusztulunk el, hanem jó eséllyel te, ti is. Egy atomháborúban nem nagyon lesz hová bújni, és ha mégis sikerül valahogy túlélni, akkor meglehetősen sivár lesz az élet egy jó darabig. S nem nagyon lesz kiken uralkodni, és a magatok fajtának talán az a legnagyobb csapás!

Hirdetés

Mr. Stoltenberg! Azt tanácsolom, hogy e nyilatkozat után maradj jó nagy csendben, és ha már a béke érdekében nem akarsz tenni, akkor legalább a (világ)háborúért ne dumálj sületlenségeket! Remélem, az elvetemült üzeneted nem lesz hatással a döntéshozókra, és a világ vezetői felelősségteljes döntést hoznak e kérdésben.

Napnál világosabb, hogy a háborút, az értelmetlen öldöklést be kell fejezni, és igazságos békével le kell zárni a konfliktust! Ez a megoldás, minden más pedig csak még több bajt hoz a világunkra!

bekezdesek.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!