A történelem megismétli önmagát? Afganisztán lehet amerika új Vietnámja?
A talibán éppen úgy bármit megígér, mint 1973-ban a vietnámi ellenfelek a párizsi béketárgyalásokon, de amint az amerikai csapatok kiteszik a lábukat, az ígéretek betartatására már nem lesz lehetőség.
Pakisztán számára az amerikai lépés örömünneppel ér fel.
Washington és az afgán tálibok egy hete megalkották az elvi keretet katari tárgyalásaik végeztével az afgán polgárháború lezárására. A részleteket még munkacsoportokban kell kidolgozni, de az bizonyos: az amerikaiak a kivonulásért cserébe ígéretet kaptak a táliboktól arra, hogy az ország nem lesz többé bázisa a nemzetközi terrorizmusnak.
Tegnap és ma pedig Moszkvában folynak tárgyalások afgán hatalmi csoportok között. Figyelemreméltó, hogy sem Katarban, sem Moszkvában nem voltak jelen a hatalmon lévő afgán kormány képviselői.
A nemzetközi terroristák és Oszama bin Laden jelenléte volt a hajtóereje az amerikai beavatkozásnak a 2001-es New York-i terrortámadás után, és ebből lett mára az amerikai történelem leghosszabb háborúja. Az Amerikai Tudósok Szövetségének kalkulációi szerint 2001 óta a katonai beavatkozásokra elfolyt 1500 milliárd dollár felét az afgán háború emésztette fel. A háború 17 éve alatt visszafogott becslések szerint meghalt 175 ezer afgán személy, valamint közel 2300 amerikai- és 1100 szövetséges katona. Washington 38 más államot is meggyőzött arról, hogy katonailag támogassa a műveleteket – ezek az államok pedig a mai napig az Afganisztánban szolgálatot teljesítő mintegy 17 ezres katonai kontingens felét adják.
Több amerikai szakérő azonnal megkongatta a vészharangot a megegyezés kapcsán. Ryan Crocker, aki kétszer is szolgált nagykövetként Kabulban, például egyenesen amerikai kapitulációról beszél felháborodva. James Lebovic a a Georgetown Egyetemről hasonló húrokat penget, miközben mindketten párhuzamot vonnak az 1973-as vietnámi kivonulással. Akárcsak akkor, Washingtont most is egyetlen szempont vezérelte: minél előbb elhagyni az országot.
Crocker szerint a talibán éppen úgy bármit megígér, mint 1973-ban a vietnámi ellenfelek a párizsi béketárgyalásokon. Az akkori észak-vietnámiak éppen úgy tudták, mint napjainkban a talibán: amint az amerikai csapatok kiteszik a lábukat, az ígéretek betartatására már nem lesz lehetőségük. Az, hogy Washington ezeket a katari béketárgyalásokat az afgán kormány és a 38 szövetséges állam bevonása nélkül zavarta le, pontosan illeszkedik ebbe a képbe. A Nyugat-barát afgán kormány szimpatizánsai és az afgán nők azonban már most elkezdhetnek rettegni a talibán visszatéréstől.
Pakisztán számára az amerikai lépés örömünneppel ér fel. Ahogyan Kenneth McKenzie altábornagy tavaly decemberi meghallgatásán elmondta a szenátusban, Pakisztán a talibánnal is sakkban tartja Indiát. A pakisztáni mélyállam számára az amerikai kivonulás lehetőséget teremt arra, hogy azután a saját feltételei alapján tárgyaljon Washingtonnal.
India a maga részéről régóta lelkes támogatója Afganisztán gazdasági fejlődésének, az elmúlt években például jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy előmozdítsa Kabul gazdasági integrációját Dél-Ázsiába és az Indiai-óceán nyugati régiójába. Az indiai-afganisztáni légi folyosó megnyitása, a chabahari kikötőről szóló, Kabullal és Teheránnal kötött trilaterális egyezmény véglegesítése, vagy a Salma Dam projekt csak pár példa arra, hogyan próbálja India növelni gazdasági lábnyomát Afganisztánban.
https://maivilag.com/2019/02/az-osszeeskuves-kudarca-es-az-egyesult-allamok-vallalat-csodje/
Forrás: Privát bankár/ Káncz Csaba
