Site icon Mai Világ

A volt ukrán külügyminiszter elmagyarázta, hogyan kell megfékezni Magyarországot

Hirdetés

A Telegraf ukrán hírportál interjút készített Volodimir Ohrizko volt ukrán külügyminiszterrel, aki elmagyarázta, hogy a háborús bűncselekmények ellenére egyes országok vezetői miért támogatják továbbra is Oroszországot.

Arról is javaslat született, hogyan kéne megfékezni Magyarországot.

Volodimir Ohrizko volt ukrán külügyminiszter szerint vannak olyan országok, ahol a hatalmon lévő politikusokat évtizedek óta a Kreml irányítja, és amelyek még mindig Oroszország pénzügyi támogatására támaszkodnak – írja a Telegraf.

Kifejtette azt is, hogy néhány ember szerint a béke a legfontosabb, bármi áron. „Ezzel valójában újabb bűncselekmények elkövetésére sarkallják az agresszor országot, mert a büntetlen gonoszság új és még rosszabb gonoszságot szül” – magyarázta.

Az interjúban megemlítették, hogy az Európai Unió tagállamai közül Magyarország „fekete báránynak” tűnik, ugyanis a vezetői egyértelműen a Kreml oldalán állnak, valamint az Oroszország elleni szankciókat is igyekeznek megakadályozni.

Hirdetés

A MAGYAR VEZETÉS NAGYON SZOROS KAPCSOLATBAN ÁLL OROSZORSZÁGGAL. NYILVÁNVALÓ, HOGY A KREMLNEK SIKERÜLT MAGYARORSZÁGOT AZ EU ÉS A NATO TRÓJAI FALOVÁVÁ, EGYFAJTA „ÖTÖDIK OSZLOPÁVÁ” FORMÁLNIA. BUDAPEST MOSZKVA-BARÁT ATTITŰDJE NYILVÁNVALÓ

– fogalmazott az egykori külügyminiszter.

Úgy véli, erre az egyetlen gyógyír a pénzügyi és gazdasági szankciók bevezetése az ország ellen. Szerinte ha Magyarország az EU általános politikájával ellentétesen cselekszik, akkor meg kéne tagadni tőle az uniós pénzeket, vagy legalább befagyasztani azokat.

TEKINTETTEL ARRA, HOGY A MAGYAR GAZDASÁG HELYZETE AZ ORSZÁG »BÖLCS GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK« KÖSZÖNHETŐEN SOK KÍVÁNNIVALÓT HAGY MAGA UTÁN, EZ AZ IRÁNYVONAL NAGYON HATÉKONY LEHET

– tette hozzá.

Hirdetés

Ráadásul Brüsszel egyre inkább hajlik arra, hogy bizonyos kulcsfontosságú (biztonságpolitikai, külpolitikai) döntések eljárási szabályait módosítsa, például az egyhangú konszenzusról (ami rendkívül nehéz, tekintve, hogy az EU jelenleg 27 tagból áll) áttérne a kétharmados minősített többségre. Ohrizko szerint így a magyarországi helyzet gyorsan megoldódna.

Forrás:
karpathir
Hirdetés
loading...
Exit mobile version