Site icon Mai Világ

„Aki itt marad, az jegyezze meg: a rasszizmusnak nincs helye Németországban”

Hirdetés

Ha többet tudnak a holokausztról a migránsok, jobban integrálódnak – Legalább is Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter szerint.

Több mint egymillió migráns érkezett Németországba a Közel-Keletről. Berlin tárt karokkal fogadta szegény „menekülteket”, hiszen akkori álláspontjuk szerint mindenkin illik segíteni – elfelejtették azonban, hogy a migránsok nem egészen ugyanazzal a kulturális gyökerekkel rendelkeznek, mint egy átlagos európai.

Az eredmény: tomboló antiszemitizmus Németországban, 2017-ben.

Ráadásul azután, hogy Donald Trump megtette hivatalosan is Jeruzsálemet a Izrael fővárosának, a muszlim bevándorlók irtózatos felháborodással reagáltak, és izraeli zászlókat kezdtek égetni a nyílt utcán.

Ezért állt elő a Reuters szerint Heiko Maas azzal a javaslattal, hogy ha nagyobb hangsúlyt fektetnek a németek holokauszt tanítására az integráció során, akkor az megoldja a migránsok antiszemitizmusát.

Hirdetés

A rasszizmusnak nincs helye Németországban. Ezért aki itt marad, az jegyezze meg: a neonácik antiszemitizmusa ellen éppúgy küzdünk, mint a bevándorlók által importált antiszemitizmussal”

– szögezi le Heiko Maas.

Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version