Site icon Mai Világ

Alkotmányos válság felé halad Lengyelország

Hirdetés

A Szejm határozatot fogadott el a bíróságok függetlenségének visszaállítása érdekében, Duda szerint alkotmányellenes a közmédiánál folytatott tisztogatás.

A lengyel parlament, a Szejm határozatot fogadott el, amelynek célja, hogy változásokat hozzon az ország bírói tanácsában azzal, hogy eltörölnék az előző kormány döntéseit az igazágszolgáltatási rendszerrel kapcsolatban. A döntés összefügg azzal, hogy az  Európai Unió több milliárd eurónyi, Lengyelországnak szánt forrást fagyasztott be a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt, az ország új kormánya pedig célként tűzte ki a források megszerzését és a vitatott reformok eltörlését – írja Reuters.

Ehhez azonban nincs meg az megfelelő választói felhatalmazás, vagy nem rendelkeznek a szükséges kétharmados támogatottsággal. Emiatt lehet az, hogy határozatot hoztak és nem jogszabályt alkottak, vagy módosítottak.

A Szejm szerdai határozata szerint a bíróságok átalakítását célzó, az országot korábban kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) által életbe léptetett határozatok alkotmányellenesek és lemondásra szólította fel a bíró tanács azon tagjait, akiket a parlamenti döntés szerint illegálisan neveztek ki.

A határozatot 239 szavazattal fogadták el 169 ellenében a lengyel törvényhozásban. Az ország elnöke, Andrzej Duda, aki a PiS szövetségese ugyanakkor többször is támogatásáról biztosította az előző kormány reformjait, így az új kormánynak nem lesz könnyű azokat megváltoztatni. A határozatot a bírói tanács is kritizálta mondván az aláássa a bizalmat az alkotmányos testületekben, valamint aláássa a jogrendet is, ami alkotmányos krízishez vezethet.

Hirdetés

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
Exit mobile version