Site icon Mai Világ

Amerika olyan lépést tett Ukrajna kapcsán, ami az egész világot veszélybe sodorhatja

Hirdetés

Az orosz-ukrán háború kapcsán a kezdetek óta a levegőben lóg a nyílt háború veszélye, ami óhatatlanul hordozza magával az atomháború kockázatát írja a promotions.hu.

Oroszország világossá tette már a háború kezdetén, hogy az igazi vörösvonal számára az lesz, ha a NATO katonái csatlakoznak a háborúba, illetve az Egyesült Államok vagy szövetségesei közvetlenül belépnek Ukrajna mellett. Habár ez még nem történt meg, közelebb tettünk egy lépést a nyílt konfliktushoz, mondhatni egy szürkezónás amerikai megoldással.

A CNN BESZÁMOLÓJA SZERINT UGYANIS NÉGY KATONAI TISZTVISELŐ IS MEGERŐSÍTETTE, HOGY A BIDEN-KORMÁNY FELOLDOTTA A DE FACTO TILALMAT, ÍGY AMERIKAI SZÉKHELYŰ KATONAI MAGÁNCÉGEK, ILLETVE ALVÁLLALKOZÓK UKRAJNÁBA TELEPÜLHETNEK, EGYELŐRE CSAK ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY KARBANTARTSÁK ÉS MEGJAVÍTSÁK AZ AMERIKAIAK ÁLTAL SZÁLLÍTOTT FEGYVEREKET.

A tisztviselők ugyanakkor elmondták, hogy ez még csak előzetes ötletként tekinthető, de erősen elképzelhető, hogy meglépik. Biden elnök abban köti az ebet a karóhoz, hogy amerikai katonákat nem fognak küldeni Ukrajnába, viszont az alvállalkozók és magáncégek engedélyezése nem ütközik bele technikailag ebbe a politikába, ráadásul egy szürkezónás megoldás keretében még az amerikai fegyvereket is nagyobb biztonságban fogják így tudni.

Amennyiben a kormány engedélyezi ezt a lépést, akkor az még idén hatályba léphet és megnyitná a lehetőséget a Pentagon számára, hogy Ukrajnában elvégzendő munkára adjanak megbízást, kössenek szerződést, először a háború 2022-es kitörése óta. A tisztviselők abban reménykednek, hogy felgyorsítja majd a karbantartási és javítási munkálatokat, így hamarabb tudja az ukrán hadsereg a fegyvereket használni.

Hirdetés
Forrás:
Hirdetés
loading...
Exit mobile version