Világ

Amerika több nagyvárosában tüntettek Donald Trumpék intézkedései ellen

Hirdetés

Az Egyesült Államok számos nagyvárosában, többek között a Fehér Ház előtt is tüntetők jelentek meg, akik Donald Trump kormányának több intézkedése ellen tiltakoztak. A demonstrálók bírálták a megszorításokat, a szövetségi alkalmazottak létszámcsökkentését és az illegális bevándorlók kitoloncolását is. Több táblán szerepelt Kilmar Abrego Garcia neve, akit deportáltak, jelenleg egy salvadori börtönben őrzik. Az amerikai kormány elismerte, hogy az ügyben adminisztrációs hiba történt.

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton – adta hírül az MTI.

A résztvevők egyebek között a kormányzati hatékonyság keretében hozott megszorítások és a szövetségi alkalmazottak létszámának csökkentése ellen, valamint az az országban illegálisantartózkodók folytatódó kitoloncolása ellen vonultak utcára.

Portlandban néhány ezres, míg Denverben és San Franciscóban néhány száz fős tömeg demonstrált. A fővárosban, Washingtonban a Fehér Ház előtt jelentek meg tüntetők, New Yorkban pedig a belvárosban, Manhattan-ben vonultak az utcára aktivisták, ahol a palesztin és részben Hamász-párti egyetemi tüntetések diákszervezői elleni hatósági fellépést és diákvízumok megvonását is bírálták.

Többen is „felemelték a hangjukat” a Salvadorba deportált férfi miatt, az amerikai kormány elismerte az adminisztrációs hibát

Hirdetés

A tüntetéseken több táblán szerepelt Kilmar Abrego Garcia neve. A Maryland államban élő salvadori állampolgár, aki 2011-ben illegálisan érkezett az Egyesült Államokba, a Trump-adminisztráció szerint a terrorszervezetté nyilvánított MS-13 bűnszervezet tagja, emiatt Salvadorba toloncolták vissza, ahol szigorított börtönben őrzik. Ügye a politikai viták kereszttüzébe került az elmúlt időszakban. A kitoloncolásra vonatkozó hatósági intézkedéssel kapcsolatban a kormányzat elismerte, hogy

ADMINISZTRÁCIÓS HIBA TÖRTÉNT, ÉS SZÖVETSÉGI BÍRÓI HATÁROZAT SZÜLETETT ARRÓL, HOGY EGY ÚJ KITOLONCOLÁSI ELJÁRÁS ÉRDEKÉBEN ELŐ KELL SEGÍTENI A FÉRFI VISSZASZÁLLÍTÁSÁT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA.

A salvadori állampolgárságú Abrego Garcia érdekében szerdán Salvadorba utazott Chris Van Hollen, Maryland állam demokrata szenátora, hogy találkozzon Abrego Garciával, ami meg is történt. A politikus szerint Maryland állam lakosáról van szó, aki amerikai feleségével és gyermekével él.

A héten a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Kilmar Abrego Garciával szemben kitoloncolásról szóló bírósági határozat van érvényben 2019-ből. Akkor a bíróság úgy határozott, hogy hazájába nem szállítható vissza, mert egy ott működő bűnszervezet részéről életét veszély fenyegeti. Karoline Leavitt rendőrségi dokumentumokra hivatkozva azt közölte, hogy a férfi ellen felesége bántalmazás miatt kért védelmet korábban két alkalommal.

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban újságírók előtt bírálta a Salvadorba utazó demokrata szenátort, és arról beszélt, hogy a kitoloncolt férfi tagja az MS-13 bűnszervezetnek. Ezt egy fotóval támasztotta alá, amelyen a salvadori állampolgár öklének tetoválása látszik, a szervezetre utaló ábrákkal.

Hirdetés

A szövetségi Legfelsőbb Bíróság szombaton hajnalban egy másik ügyben átmeneti időre felfüggesztette több, Texasban őrizetbe vett venezuelai állampolgárságú illegális bevándorló kitoloncolási eljárását. A hatóság indoklása szerint a férfiak egy szintén terrorszervezetek nyilvánított banda, a Tren de Aragua tagjai, és bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatók.

Donald Trump elnök beiktatása óta több tüntetés zajlott a kormányzat és az adminisztrációban szerepet vállaló Elon Musk és a Tesla ellen. Márciusban a vállalat számos kereskedése előtt demonstráltak, Floridában egy autós hajtott a tömegbe. Januárban néhány ezren tüntettekTrump ellen, miután letette az elnöki eskütételt.

(Index)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!