Amiről nem beszélnek: élt egyszer egy különös magyar jós
Tudjuk, hogy a tudomány ma még általában nem ad hitelt a jósoknak. Bizonyos jelek azonban arra mutatnak, hogy a téridő rejtelmei között egyszer talán előkerül a magyarázat arra is miként láthatják egyesek előre a jövő kisebb-nagyobb részleteit.
Mert bizony előfordul, hogy valaki napokkal, hónapokkal vagy akár évekkel korábban is megjósol később bekövetkező eseményeket.
Merthogy azokat állítólag előre “látja” – ha nem is a szemével, hát a tudatával. Valamilyen,ma még felfedezetlen képesség vagy jelenség (esetleg mindkettő) működik itt.
Példáért nem kell messzire mennünk.
Élt egyszer egy magyar író, Barsi Ödönnek hívták ( 1904-1963). Több regénye látott napvilágot a háború előtt, alatt és után.
Újságíró volt, és mindig érdekelte a tudomány. Egyik alapítója volt a Magyar Űrhajózási Társaságnak. A háború után a rádióban dolgozott dramaturgként. Az űrhajó című regénye 1944-ben jelent meg. Amolyan sci-fi regény,amelynek némely részletén ma már csak nevetünk (a magyar gyártmányú űrhajó magyar utasokkal a Vérmezőről indul, leszáll a Marson, ahol emberhez hasonló civilizált lények élnek, akik ha úgy akarják, megtanulnak magyarul is…).
Vannak azonban a könyvnek olyan részletei is, amelyektől eláll az olvasó lélegzete. Barsi leírja a marslakók fegyverzetét, és itt ér bennünket az első meglepetés. Az író szerint ugyanis bolygótársunk lakói uranit nevű bombát használnak…
Itt már valami gyanús lesz a mai olvasónak, hiszen a kezdet kezdetén az atombombák alapanyaga is uránium volt. Jogos a kérdés:
honnan tudhatott erről az író?
Az uranitbombát a marslakók többször bevetették már, innen ismeretes a hatása – állítja Barsi, és le is írja a hatást. A bomba robbanása szélviharhoz hasonló lökéshullámot kelt.
A robbanás körzetében egy percen belül több ezer, olykor több tízezer ember semmisül meg szinte nyom nélkül.
A lökéshullámok és a hihetetlen hőmérséklet egész városokat fúj el, akár a kártyavárakat. A forróság a tengerek vizét is felforralja. Az uranitbomba hatására – írja Barsi – megsemmisül minden szerves élet.
Ám ez még nem minden: Barsi szerint az uranitbomba robbanását több kilométer magas, gomba alakú felhő kíséri!…
Itt már érdemes elgondolkodni. A regény 1944 márciusa, tehát a német megszállás előtt jelent meg. Ismerve a korabeli nyomtatási tempót, Barsinak a könyvet 1943 második felében vagy a végén kellett írnia (vagy még korábban). A Földön az első atombombát (urániumbombát) 1945. július 16-án az Egyesült Államokban robbantották fel. (Ez volt a hirosimait és nagaszakit megelőző próbarobbantás.)
Nézzük a tényeket: A világ leghíresebb tudósai a legnagyobb titokban már 1939 óta dolgoztak a minden addigitól eltérő rendszerű és főleg hatású fegyver előállításán. Erőfeszítésüket 1945 tavaszán koronázta siker. Megalkották a fegyvert, amely gigantikus energiát szabadít fel, tíz- és tízezreket pusztít el egyszerre, városokat semmisít meg, tengerek vizét forralja fel…
A tudósok sikere előtt legalább másfél évvel él egy férfi – nem tudós – a háborútól szaggatott Magyarországon. Nem ért az atomhoz, hiszen nem ez a szakmája. Regényt ír, vagyis fantáziál. Valamit elképzel – vagy jósol?…
Vajon miért írta, hogy éppen gomba alakú felhő keletkezik az uranitfegyver felrobbantásakor? Talán nem kell bizonygatni, hogy több ezer lehetséges felhőalakzat jöhet létre ilyenkor. Véletlenszerű találat?
Túl sok itt a véletlen: már a fegyver neve, a hatásának aránylag pontos leírása és a gombafelhő mind-mind külön is nagy találatnak számított volna annyival az első robbantás előtt.
A lökéshullám, a hőmérséklet, a fegyver fizikai hatása már önmagában is több jóslatnál. Pedig jóslatnak kell tekinteni. Máskülönben hogyan lehetséges, hogy egy újságíró többet tudott minden képzés nélkül, mint a világ akkori legnagyobb koponyái együttesen? Hiszen az atomkutatások híre nem szivárgott ki.
Még arról sem tudtak akkor Magyarországon, hogy ilyen kutatások egyáltalán folynak. Ahhoz, hogy a leendő fegyver még soha nem próbált hatását ennyire részletesen lássa valaki előre, jósnak kellett lennie.
