Amiről tilos beszélni: a nők élete Kim Dzsongun diktatúrájában

Ahol mindennapos, társadalmilag szinte elfogadott jelenség a szexuális erőszak, a bántalmazás: az Észak-Koreában élő nők helyzete megdöbbentő és elkeserítő egyben.

Észak-Koreát nagy titokzatosság övezi, Kim Dzsongun ugyanis igyekszik meggátolni az információk kiszivárgását az országból. A vezér arra törekszik, hogy egy tökéletes, idilli és rendezett társadalom képét mutassa a külvilágnak – erről tanúskodik az is, hogy hivatalos képek csakis jól szituált, boldog és elégedett emberekről készülhetnek. A valaha ott járt külföldiek véleménye, tapasztalatai és a megszökött emberek beszámolói azonban teljesen másról árulkodnak.

Az már köztudott, hogy a területen igen szigorú szabályok uralkodnak, melyek gyakran az alapvető emberi jogokat is sértik, vagy akár teljesen a földbe tiporják. Rengetegen élnek mélyszegénységben, az éhezés mindennapos, gyakori probléma, a nők helyzete pedig még szörnyűbb: szinte teljesen kiszolgáltatottak a rendszernek és a férfiaknak.

Észak-Koreában az általános iskolák és a gimnáziumok mindkét nem számára kötelezőek és ingyenesek. Ezt az is bizonyítja, hogy az olvasni tudók aránya az országban 98-100% közé tehető, bár az adat saját felméréseikből származik, így nem tudni, mennyire valós és objektív. Az irodalmat és az olvasmányokat cenzúrázzák, erősen korlátozzák, a gyermekekkel megismertetett történetek pedig általában az egykori és a jelenlegi vezetőkről, az intézkedéseikről és a szocializmusról szólnak.

A 19. századtól kezdve egyre több nőnek nyílt lehetősége tanulni, ma már a lányok ugyanúgy részesülnek oktatásban, mint a fiúk, a tananyag azonban néhány részletben eltér. Ők általában a keresztény misszionáriusok által alapított lányiskolákba kerülnek, ahol minimum 11 évet kell eltölteniük. A két nemet szigorúan különválasztják, és a tantárgyakat illetően is vannak különbségek: a lányok például testnevelés helyett háztartási ismereteket tanulnak. Mindemellett viszont a legjobb egyetemekre az alacsonyabb rangú, szegényebb osztálybelieknek és a nőknek igen kevés esélyük van bekerülni. Jól mutatja ezt az a tény, hogy a Pyongyangi Tudományos és Technológiai Egyetemen nemrégiben még mindegyik diák férfi volt. A nők egyébként az általános iskolai tanárok 80%-át, illetve a főiskolai tanárok 15%-át teszik ki.

Egy észak-koreai disszidens, Hee Yeon Lim az életét kockáztatva számolt be a Mirror oldalának arról, hogy a tinédzsereket milyen veszélyek fenyegetik. Elárulta, rendszeresen előfordul az, hogy Kim Dzsongun parancsára fiatal lányokat ragadnak ki erőszakkal az iskolákból azért, hogy a vezető szexrabszolgáivá tegyék őket. Emellett a Daily Mail szerint az szintén gyakori, hogy a diákok lánykereskedők áldozataivá válnak, és elárverezik őket férfiaknak, vagy erőszakkal, brutális módszerekkel, veréssel és megfélemlítéssel prostitúcióra kényszerítik őket. A legfiatalabb áldozat, akit ez ügyben kihallgattak a dél-koreai civil szervezet munkatársai, 9 éves volt: őt megerőszakolták, és arra kötelezték, hogy egy kínai bordélyházban szolgáljon.

Bár hozzátette, ő maga a viszonylag védett, nagyobb biztonságot élvező elit réteghez tartozott, szinte az egész ottani életét rettegésben töltötte. Előfordult, hogy kivégzések végignézésére kötelezték őt tízezer másik emberrel együtt, ez pedig nem egyszeri alkalom volt: a The Transnational Justice Working Group által nyilvánosságra hozott információk szerint nemcsak stadionokban és hidakon, hanem az iskolák udvarain is tartanak kivégzéseket.

A sorkatonaság a BBC beszámolója szerint 2015 óta a 18. életévüket betöltött nőknek is kötelező, méghozzá hét éven keresztül. A sereghez csatlakozott lányok nemcsak kiképzéseken vesznek részt, hanem gyakran ők táncolnak az ünnepségeken is. A kiképző táborokban borzalmas állapotok uralkodnak, rengetegen laknak egy szobában, alig kapnak enni, nincs meleg víz, és nem zuhanyozhatnak rendszeresen.

Az egykor ott szolgáló Lee So Yeon arról számolt be, hogy olyan fizikai és mentális megterhelésnek, stressznek vannak kitéve a katonák, hogy egy idő után a menstruációjuk is elmarad. Az érintettekkel interjúzó Juliette Morillot újságíró hozzátette, ezt sokan nem bánták, ugyanis korábban egyáltalán nem biztosítottak számukra intim higiéniai termékeket, így előfordult, hogy az egészségügyi betéteket többször kellett használniuk, amit rendszeres mosással próbáltak megoldani – ezt pedig csakis nagyon korán reggel tehették meg, amikor a férfiak még nem keltek fel. A helyzet 2015 óta kissé javult, a nőknek már nagyrészt biztosítják a higiéniai termékeket és a közállapotokon is javítottak, az erőszak és a kegyetlen bánásmód azonban ugyanúgy megmaradt.

Több megszökött nő szavaiból és a jogi szervezetek által végzett kutatásokból kiderül, hogy a szexuális zaklatás és az erőszak mindennaposnak, szinte teljesen megszokottnak számít a seregben.

– A csapat parancsnoka órákon keresztül a szobájában maradt az egységnél, és megerőszakolta a női katonákat. Ez így ment rendszeresen, újra és újra, szinte a végtelenségig – számolt be az átéltekről Lee So Yeon. Az újságíró az interjúk során azt is megtudta, szinte nincs olyan, akivel ne történt volna hasonló eset az évek során. És bár az észak-koreai katonaság álláspontja szerint komolyan veszik a szexuális erőszakot, és akár hét évig terjedő börtönnel büntetik, ez valójában nincs így. Az ügyekben senki nem intézkedik, ha pedig néha mégis, akkor nem találnak olyat, aki tanúskodni merne. Ha egy nő ugyanis panaszt tesz, vagy tanúként szólal meg, akkor a legtöbbször őt szerelik le, őt küldik haza megszégyenítve, és leginkább a saját életét kockáztatja.

– A nők elleni erőszak itt társadalmilag elfogadott, az eseteket nem jelentik, és ez a seregben sincs másképp – tette hozzá Juliette Morillot.

A férfiaktól és a nőktől ugyanúgy elvárják, hogy minél hamarabb munkába álljanak a kötelezettségeik – az iskolák és a katonaság – teljesítése után, azt azonban, hogy hol kapnak állást, az állam határozza meg nemtől, a család presztízsétől, illetve az adott személy készségeitől és képességeitől függően. A magasabb rangúak kapják általában a szellemi munkákat. A férfiak végzik a nehéz fizikai tevékenységeket, a nők pedig a könnyebb, nem túl nagy testi megterhelést jelentő szakmákban kapnak helyet.

Bár a családokban hivatalosan mindig a férfi a domináns fél, az „úr a házban”, a források szerint manapság nem ritka, hogy a nők sokkal többet dolgoznak, és ezáltal több pénzt is keresnek férjeiknél. Egy, a nevét érthető okokból nem vállaló menekült viszont elárulta a Guardiannek, hogy ha egy asszony magasabb rangú, jobban fizető állást szerez a férjénél, akkor a környezete igen gyakran megszólja érte: úgy tartják ugyanis, hogy ezzel tönkreteszi a házasságát.

Az országból megszökött asszonyok arról is beszámoltak, hogy a hátrányos nemi megkülönböztetések, a zaklatások és a különböző mértékű bántalmazások, megfélemlítések mindennaposak a munka világában is. A szegénység és az éhezés miatt egyre népszerűbb és egyre csak gyarapodó feketepiacokon pedig ezek még erősebben jelen vannak: egy kereskedő, Oh Jung-hee a következőket mesélte a Guardiannek:

– A piaci őrök és a rendőrök szinte szexuális játékszerként kezeltek minket. Annyira gyakran történtek ilyen esetek, hogy már senki nem tartja őket nagy dolognak. Egy idő után már észre se vettük, hogy szomorúak, feldúltak vagyunk. De emberek vagyunk, és mindent érzünk. Néha ezért az éjszaka közepén tört ki belőlünk a sírás, akkor pedig szinte fogalmunk sem volt, hogy miért.
Szavaiból egyértelműen látszik, hogy az erőszakból nincs menekvés, senkihez sem fordulhatnak. Már nem is jelentik a történteket, mivel tisztában vannak azzal, hogy úgysem teszik meg a szükséges intézkedéseket az érintett szervek – erre ugyanis több példa is volt. Nincs más lehetőségük, csak tűrni mindazt, amit tesznek velük.

Az észak-koreai házasságokban a férfi az úr, a domináns fél, a nő pedig leginkább a főzésért, a háztartásért és a gyermeknevelésért felel a munka mellett. Ez nem azt jelenti, hogy a férj egyben a fő családfenntartó is. Jellemző, hogy a feleség dolgozik többet, ő küzd leginkább a család megélhetéséért, míg az apa sokszor otthon marad a gyermekkel, gyermekekkel.

Az egyre nagyobb mértékű éhezés miatt az asszonyok gyakran a feketepiacokon kereskednek, ahol még rosszabbak a körülmények, és még kiszolgáltatottabbakká válnak az őröknek, a férfiaknak. Gyakran előfordul, hogy a férjek a nők által vásároltakat alkoholra cserélik a piacokon, vagy elvárják, hogy az szerezzen. Ha ezt nem teszi meg, komoly büntetésre számíthat otthon.

A férfiak dominanciája, az egyenlőtlenségek, a megélhetési problémák és az éhínség miatt ráadásul egyre inkább növekszik a szegényebb, alacsonyabb rangú családokban a feszültség, ezáltal a nőkkel szembeni bántalmazás, erőszak is. Ez azonban teljesen elfogadottnak számít, ahogyan a seregben is: a rendőrség nem veszi komolyan, a nők pedig nem is merik jelenteni.

A Daily Mail szerint észak-koreai nők tízezrei válnak az emberkereskedelem áldozatává, és végzik a kínai szexrabszolga-piacon, de az is gyakori, hogy házasságra kényszerítik őket. A legtöbben közülük menekültek, akik az éhezés vagy az üldöztetés elől szöknek Kínába. Az országot elhagyó nők 60%-a a szexiparban köt ki: vagy prostituáltként, vagy kényszerházasságban, vagy pedig az interneten végez szexuális tevékenységet. Az áldozatok között nem csak felnőttek, hanem gyerekek is vannak, az adatok szerint ugyanis átlagosan 12-29 év közötti lányokról, fiatal nőkről van szó.

Azt, hogy valójában mennyire nem veszik komolyan, és mennyire nem tekintik bűnnek Észak-Koreában a családon belüli és szexuális erőszakot, jól tükrözi, hogy egyszerűen nincs tiszta, egyértelmű definíciójuk ezekre a kifejezésekre. A Guardian szerint a koreai nyelv eufemizmusokkat használ ezekre a jelenségekre, így aláássák, és szinte megsemmisítik azok súlyosságát, semmibe veszik a történtek komolyságát, az okozott testi-lelki sérüléseket, traumákat.

Az emberi jogi szervezetek, illetve néhány ország is próbált már változtatásokat követelni Észak-Koreától, sokan pedig az amerikai elnökhöz, Donald Trumphoz fordultak segítségért, tőle kértek további intézkedéseket. Az igazság azonban az, hogy Kim Dzsongun egyáltalán nem enged beleszólást a döntéseibe, a társadalmi és jogi ügyekbe. Sőt, az országban egyenesen tagadják a szexuális erőszak jelenlétét, a nők helyzetét pedig kifejezetten előnyösnek és kivételesnek állítják be a külvilág számára. Mindemellett az sem teszi könnyebbé a helyzetet, hogy az embereket szinte teljesen elvakítja a nagy vezér, és jó részük elfogadja, teljesen normálisnak tartja azt, ami Észak-Koreában zajlik.

Forrás: femcafe