Aradtól Brüsszelig… a nemzeti tragédia folytatódik
Nem mondhatjuk, hogy nemzetük történelme és személyes történelmünk az aradi vártanúk kivégzése után vagy az által jobbra fordult volna. Az a százhetvenhárom esztendő, amelyet megéltünk a drámai aradi hajnal óta, cseppet sem volt szebb, örömtelibb, mint az a hajnal, a félig korhadt, tetőszerkezetből hozott cölöpökkel, az áruló Tichyvel és a cölöpök előtt felsorakozott halálraítéltekkel. És éppen olyan gyászos, mint a Neugebäude kihalt udvara, ahová elővezették a nyakán önkezétől sérült miniszterelnököt, hogy sortűzzel kivégezzék.
Akik ezt elérték, azok hetven évvel Arad után végigvonatozták az országot, és ahol embert, papot, nemest, parasztot láttak, ott akasztották fel az ártatlan magyar keresztényeket, a velük egyet nem értő magyar zsidót. Majd Arad után hetvenegy évvel nem tizenhárom tábornokot, hanem egy országot csonkítottak meg, levágva a nemzet testéről a karokat, a lábakat, megszüntetve az évezredes vérkeringést a Kárpátok gyűrűjében. És ez sem volt elég a bosszú népének. Megölték a tudós miniszterelnököt, ráfogva, hogy öngyilkos lett, s nemzetünk nagyjait pedig, egy őrült ideológia mocskát rájuk kenve máig persona non gratanak követelik elismerni a mindenkori állami vezetők részéről. És ez sem volt elég! Jött a negyven évig tartó gyilkos, istentagadó és magyart gyűlölő diktatúra, és jött az istentagadó és magyart gyűlölő „rendszerváltás”, amelyben csak helyet cseréltek az addigi elnyomók, az addigi elnyomókat kiszolgálókkal. De a szent cél szolgálata még többet követelt: Ugros eliminandos esse!
Ezért hát, újból behajtották a fejünket a magyart megszüntetni akaró bárd alá, azaz meghamisítva, semmibe véve az Alkotmányt, néhány igenlő szavazat alapján, az Európai Unió tagországa lettünk, s az amerikai világkormány hadseregébe, a NATO-ba is beléptünk. A pozsonyi csata idején kimondott jelszó azonban ott is működik, ahol állítólag partnereink vannak… csakhogy ezek a partnerek nem partnerek, hanem gazdák… mint volt az aradi hajnal idején az Udvar.
A világpolitikában semmi nem változott 1849. október 6-a óta. Sőt, rosszabb lett. Mert egy olyan szövetség tagja vagyunk, amely gyűlöl minket is, gyűlöli mindazokat, akikre nehezen tudja csak ráerőltetni degenerált, ostoba és emberiség ellenes, sátáni elképzeléseit. Háborút visel ez az Unió, és viselünk ezáltal mi is. És bár, szép szavakkal próbálja a kormány előadni, hogy mi ebből kimaradunk, ma mégis 18 fokban ülnek a fűtetlen iskolákban a gyermekek, és a fát aranyárban adja a harácsoló, kapzsi vállalkozó. Hiszen magyar… és még a klímaberendezések távirányítóit és az elektromos fűtőtesteket is begyűjtötték néhol…
Ma ott tartunk, hogy százhetvenhárom éve egyetlen dolog igaz a magyar és a nemzetközi politikában: az, hogy tizenhárom tábornokot és a magyar miniszterelnököt kivégezték. A társadalom 1945-ben elvesztette az ország igazi vezetőit, sok ezer éves államformáját, majd negyven év alatt a hitét is.
Ma megrendezett gyászünnepségeken emlékezik Aradra és a Neugebäude sortüzére, de elfelejtette azt, ami ellen ma is küzdenie kell: Ugros eliminandos esse!
„Uraim! Nem volt érdemes!” – írtam néhány évvel a vártanúknak, s fenntartom ma is. Hiszen egy vak társadalom lettünk, hit és nemzeti elkötelezettség nélkül, sodródva a lecsupaszított, sátáni világ folyamában, egy sátáni világuralom akaratának megfelelően szép szavakkal elhitetve, hogy jó úton haladunk… Míg nemzetünk és országunk csonkján örömködünk a sikereink felett. Mint a hajótöröttek az óceán felszínén lebegő deszkákon, amelyekhez cápák közelednek.
Persze, van remény és van biztos menedék. E szomorú nap utáni szombaton az esztergomi érsek vezetésével a hazáért és a nemzetért imádkozhatunk a Budai Várban este fél héttől… Rózsafüzér körmenetben. Erre hívok én magam is minden keresztény magyart. S mivel a rózsafüzér imádságban hat Miatyánk is van, s az Istenhez való könyörgés lehetőségét minden keresztény felekezet megkapta, így nem csak a katolikus testvérek figyelmét hívom fel erre a nemzeti összejövetelre, hanem minden keresztény magyart, akinek számít a haza, és akinek számít gyermeke és unokái jövője, s aki megérti, hogy Isten nélkül, az isteni kegyelem nélkül elveszünk ebben a tragikus történelmi válságban. A Miatyánkot mondjuk együtt!
Gyűljünk hát össze a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, 2022. október 8-án, szombaton, este fél 7-kor, a Szentháromság téren mi, magyar keresztények – katolikusok, reformátusok, evangélikusok – és mentsük meg hazánkat és nemzetünket a közös könyörgéssel.
Mert ígérete szerint ott lesz maga Jézus Krisztus is:
„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18. 20.)
Aradon sem kérdezte meg egyik tábornok sem, hogy a másiknak mi a vallása… de mindnyájan – saját hitüknek megfelelően – Istennek ajánlották a lelküket. Ők tudták, hogy hajnalban meghalnak. Mi reménykedjünk abban, hogy megmaradunk! Hozzájuk méltón és példájukat követve, rájuk emlékezve tehát, imádkozzuk együtt a Jézus által ajándékba kapott imát: a Miatyánkot… Szenteljünk egy órát mi, magyar keresztények a hazára, nemzetre és a hitre, a megmaradás reményében, s adjunk értelmet október hatodika vértanúi áldozatának! Mert minden kereszténynek szól az alábbi ígéret:
„Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”
„Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 15,7.16;16,23.24)
Stoffán György
