Európa

Képmutatás csúcsra járatva: az Európai Uniónak nem büdös az orosz barátság, ha a saját érdekei úgy kívánják

Hirdetés

„Szükségünk van a lítiumra” – jelentette ki Olaf Scholz a mandiner híre szerint.

A stratégiai nyersanyagokat, így a lítiumot érintő egyetértési megállapodást kötött július 19-én Belgrádban Szerbia és az Európai Unió – tájékoztatott még korábban az MTI.

Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke, aki az EU képviseletében aláírta a megállapodást, kiemelte: Szerbia lehet az első európai ország, amely a teljes ellátási láncot le tudja fedni, vagyis a lítiumbányászattól a termelésig tudja biztosítani az elektromos járművek előállítását. Közölte: ez kiváló projekt lehet Szerbia számára.

MINT MONDTA: A MEGÁLLAPODÁS ÚJABB LEHETŐSÉGEKET TEREMT SZERBIA SZÁMÁRA, ÉS EZT KÖVETŐEN MÉG TÖBB KÜLFÖLDI BEFEKTETÉSRE LEHET SZÁMÍTANI.

A megállapodás növeli Európa energiafüggetlenségét, és óriási lehetőségeket jelent az elektromos autók gyártása, de a környezetvédelmi célok elérése szempontjából is – hangoztatta az aláírás után Olaf Scholz német kancellár, aki az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke mellett szintén részt vett a stratégiai nyersanyagokról szóló belgrádi csúcstalálkozón. Mint mondta, a megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy az EU hozzáférjen a Szerbiában bányászott nyersanyagokhoz, köztük a lítiumhoz. Olaf Scholz szerint a lítiumbányászat számos lehetőséget jelent Szerbia számára, lehetővé teszi a mobilitást, és számos munkahelyet is biztosít.

Hirdetés

SZÜKSÉGÜNK VAN A LÍTIUMRA.

Az elemek kulcsfontosságúak, amikor az elektromos mobilitásról van szó. Ebben pedig a lítium fontos szerepet játszik, ahogyan eddig a kőolaj játszott fontos szerepet. Ezt a nyersanyagot azonban nem égetjük el, hanem a hosszú távú jövő kiépítésére használjuk” – húzta alá a kancellár.

Aleksandar Vucic szerint Belgrád nem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök rámutatott, hogy Belgrád nem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget, mert már számos lehetőséget kihagyott korábban. Kiemelte, hogy mindeközben a legmagasabb szintű környezetvédelmi elvárásoknak is eleget kell tenni, és Szerbia megbízható partnere kell, hogy maradjon Németországnak és az Európai Uniónak.

VÉLEMÉNYE SZERINT EZ A PROJEKT „KVANTUMUGRÁST” JELENTHET A JÖVŐBE SZERBIÁBA SZÁMÁRA,

Hirdetés

noha eleinte biztosan sokan fogják ellenezni, ám szerinte amikor az emberek észreveszik, milyen partnerekkel dolgoznak, egyre inkább elfogadják majd.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!