Az önelégültség pánikra váltott Európában
Az EU és ezen belül leginkább Németország legfontosabb geopolitikai kihívása manapság minden bizonnyal a Kínához fűződő viszony.
Február utolsó napjaiban a német kormány egyik vezető tisztviselője a kémkedés kizárásáról szóló egyezményt írt alá Pekingben. Bár az ilyen egyezségek nem érnek többet a papírnál, amire írták őket, úgy tűnik, ezzel a fügefalevéllel akarták elfedni azt, hogy a kínai cégekkel (köztük a Huawei távközélésieszköz-gyártóval) kötött megállapodások biztonsági kockázattal járnak – kezdi háttércikkét Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistája
Németországban ambivalens érzéssel kezelik a kínaiakkal folytatott gazdasági együttműködést. Európa legnagyobb gazdaságának szüksége van a kínai technológiára, köztük a Huawei 5G-s távközlési rendszerére, mivel a német távközlési vállalatok már most is használják hálózataikban kínai társuk berendezéseit. Ugyanakkor a politikai és gazdasági elitet aggasztja, hogy a Németországban üzletelő kínai cégek hozzáférnek német technológiához.
Ezt tükrözi az a december elfogadott új törvény, amely leszállította azt a piaci értéket, amely felett minden cégfelvásárlás hatósági ellenőrzést von maga után. A kormány új ipari stratégiája egész ágazatokat – a légiipart, a pénzügyi szektort, a távközlést, az energiaszektort, a vasúti közlekedést és a robotgyártó vállalatokat – akar megvédeni az akvizícióktól.
Bruno Macaes korábbi portugál Európa-ügyi miniszter Belt and Road (Új selyemút) című könyvében azt írja: a német-kínai viszony alapjaiban megváltozott. Németországban korábban exportpiacként tekintettek Kínára, amelyre gépipari termékeket szállíthatnak, amiket azután a vevő beépít formálódó ipari bázisába. Ma már Kína a domináns fél a felek kapcsolatában.
Az autóipar kulcsfontosságú. Ebben az ágazatban a németek nagy sikereket értek el a múltban, a kínaik pedig ezt szeretnék lemásolni a jövőben. A németországi vállalatokra súlyos csapást mért túlzott függésük a dízeltechnológiától, ezért igyekeznek gyorsan váltani a mesterséges intelligenciára és az elektromos meghajtásra. Macaes könyvéből azonban kiderül, hogy immáron nem érik be összeszerelő üzemekkel, hanem az elektromos autók gyártásának teljes ciklusát uralni akarják. Ezért megszerezték a világ kobaltutánpótlásának nagy részét – ez az anyag fontos alkotóeleme az akkumulátoroknak.
Mind a német, mind a kínai gazdaság exportvezérelt és nagy külkereskedelmi többletet termel. Ugyanakkor a német gazdasági stratégia nem annyira összehangolt, mint a kínai. A berlini kormány fő célja az államadósság lefaragása, ami viszont fontos forrásokat von el a közúti, távközlési és más technológiai infrastrukturális beruházásoktól.
Ez rámutat egy általános különbségre Európa és Kína között. Az öreg kontinensen egymástól függetlenül fut a makrogazdasági, az ipari, a biztonság- és a külpolitika, míg az ázsiai órásnál jobban összekapcsolódnak ezek. A Huawei ügye rávilágít arra, hogy az ipari és a biztonságpolitika nincs napi beszélő viszonyban egymással Európában, ezért kerülte el a döntéshozók figyelmét az elmúlt időkig, hogy a kínai cég távközlési eszközei alkalmasak lehetnél például lehallgatásra.
Az európaiak ehhez hasonlóan nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy merev költségvetési szabályaik hogyan hatnak más szakpolitikákra. A kínaiak ezzel szemben egységesen kezelik gazdaság- és külpolitikájukat. Ha a németek a költségvetési szigor helyett a védelmi iparba és a jövő technológiáiba fektették volna a pénzüket az elmúlt tíz évben, akkor Európa most beljebb lenne a Kínával folytatott gazdasági versenyben – véli az FT cikkírója. Ez azonban geostratégiai gondolkodást igényelt volna.
Az említett intézkedések a kínai vállalatfelvásárlásokkal szemben arra utalnak, hogy az Kína jelentette kihívás önelégült lebecsülését felváltja az emiatt érzett pánik.
Forrás: napi.hu
