Site icon Mai Világ

Az orosz Pravdában arról értekeznek, mely országok kapják az első Kalibr rakétákat a harmadik világháború nyitányaként

Hirdetés

Az orosz Pravda című lap hosszú véleménycikket közölt arról, mely országok ellen kell rakétacsapást végrehajtani amiatt, hogy segítik Ukrajnát. A véleménycikk szerzője, Ljuba Lulko gazdaságföldrajz-szakértő arra hivatkozott, hogy a brit kormány legitim csapásként ismerte el, hogy az ukránok orosz területen a hadsereg ellátását biztosító létesítményeket lőttek a napokban.

A szerző idézte azt is, hogy erre válaszolva Marija Zaharova orosz külügyminiszter közölte: Oroszország ugyanilyen csapásokat hajthat végre az Ukrajnát segítő NATO-tagországokkal szemben.

Ugyanerről beszélt később Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

Ennek jegyében a Pravda cikkében felsorolták, mely országok ellen kellene csapást végrehajtani Kalibr rakétákkal „a kijevi náci rezsim” fegyveres támogatása miatt:

Ezenkívül a cikkben célpontként említik a fegyverszállítások miatt a briteket is, valamint – teljesen más alapon – Romániát. A románokat azért, mert a szerző attól tart: a napokban történt moldovai incidensek miatt a románok beavatkozhatnak a háborúba, és támadást indíthatnak az oroszpárti Dnyeszter Menti Köztársaság ellen.

Hirdetés

Elsődleges célpontként ennek jegyében a románokról és a lengyelekről írnak a cikkben, utóbbiról azért, mert ott halad át az ukránoknak szállított fegyverek zöme. Ez utóbbi kontextusban a cikkben említik Magyarországot mint olyan országot, amely a fentiekhez képest más nézőpontot képvisel. Ezek az országok sem fizikailag, sem mentálisan nem élnének túl egy rakétacsapást a Kalibrral.

Ez egy harmadik világháború nyitánya lenne ugyan, de az Egyesült Államok és szövetségesei lennének az első vesztesek, ha nem türtőztetik magukat – idézi a cikket az Index.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version