Az ukránok már elvesztették ezt a háború, csak nem szóltak nekik

Úgy fogunk 2022. február 24-re emlékezni, mint az első és második világégés legfontosabb dátumaira. Nem is csoda, hiszen az orosz haderő ezen a napon indította meg az úgynevezett különleges hadműveletét Ukrajna ellen, és a második világháború óta ez volt a legnagyobb hadművelet Európában.

A háború kitörése már 2014-óta a levegőben lógott. Oroszország, válaszul arra, hogy Kijevben elűzték a törvényesen megválasztott Viktor Janukovics elnököt, annektálta a Krím félszigetet, a keleti régióban – közös néven Donbasz – pedig oroszbarát zavargások törtek ki, az ott élő többségében orosz lakosság autonómiát követelt magának. Ezt követően pedig ezen a területen kikiáltották a   Donyecki Népköztársaságot és a Luganszki Népköztársaságot, amelyet közvetlenül a háború kirobbanása előtt Moszkva elismert, majd, már a harcok alatt elfogadta a két terület Oroszországhoz való csatlakozását.

Ezek fontos fejlemények, mert a háború kitörése után pontosan meghatározta a Kreml stratégiáját. Vagyis az orosz anyaországot, a két elszakadt népköztársaságot és az orosz területektől elszigetelt Krím félszigetet egy keleti szárazföldi folyosóval össze akarták kötni. Ezt az orosz erők a háború első szakaszában elérték, annak ellenére, hogy az ukrán hadseregnek Harkiv térségében sikerült megállítania a Kreml egységeit.

Ettől kezdve a háború erősen hullámzó jelleget öltött. Az oroszoknak sikerült megtartaniuk a „keleti szárazföldi folyosót”, vagyis az eredeti célt elérték. Ugyanakkor több helyen is vissza kellett vonulniuk, és ha az eredeti terveik szerint Kijevet is el akarták volna foglalni, ez az elképzelés kudarcot vallott. Sok tekintetben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy Moszkva eredetileg elképzelte. Így például tavasszal Ukrajna északi részén csökkentették a katonai aktivitást, ugyanakkor hosszan elnyúló harcokkal, de végül bevették Mariupolt, ez egy fontos győzelem volt.

Hivatalosan az orosz célok között szerepelt Ukrajna nácitlanítása. A dolgok jobb megértése érdekében vissza kell nyúlni a második világháborúig. Kezdjük talán azzal a sok nyugati újságíró által meg nem értett, még a szovjet időkből fennmaradt szokással, hogy Moszkvában a fiatal házasok a boldogító igen kimondása után azonnal a Kreml tövében lévő Sándor-kertbe sietnek, és virágot helyeznek el az ismeretlen katona sírjánál. A nyugati értelmezés szerint érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy az ifjú pár életük legboldogabb napján a halállal találkozik.

De orosz felfogás szerint az élettel találkoznak, mert köszönetet mondanak és leróják hálájukat azok előtt, akik a saját életüket adták azért, hogy ők megszülethettek és összeházasodhattak. A második világháborús győzelem az orosz identitás részévé vált.

Kedvenc kivégzési módszerük volt, hogy kaszával levágták gyerekek, öregek, nők fejét. A perverz brutalitáson nem lehet csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy a 159 centiméter magas, nyápic testalkatú, gyenge egészségi állapotú Bandera fizikai adottságai miatt erősen frusztrált volt. Gyerekkorában iskolás társai előtt macskákat kínzott halálra, azt remélve, hogy ezzel tekintélyt szerez osztálytársai előtt. Az UPA a mészárlást más nemzetiségekre, köztük örményekre, csehekre is kiterjesztette, sőt a lengyeleket segítő ukránok is áldozataivá váltak. Külön ki kell emelni Banderáék hajtóvadászatait a zsidó lakosság ellen, amellyel „jó pontokat” akartak szerezni a németeknél.

A lengyel szejm 2016-ban népirtásnak minősítette a Volhínában történt eseményeket, de, hogy mindez miként fér össze a mostani Ukrajna iránti feltétlen támogatással, azt Varsóban kellene megkérdezni. Egy biztos, hogy január elsején, Bandera születésnapján az ukrán neonácik most is fáklyás felvonulással fognak ünnepelni és abban is biztosak lehetünk, hogy sem Brüsszelnek, sem pedig Washingtonnak, de még Varsónak sem lesz egy rossz szava az egészhez.

A harcok kimenetele szempontjából fontos kérdés, hogy az orosz csapatokat az ukrajnai polgári lakosság mennyire támogatja. A 2014 óta folyó nyílt szélsőséges nacionalista ukrán propaganda és a nyomában járó, az oroszok és az oroszbarát ukránok megfélemlítése, érthető okokból erősen visszafogottá tette a Kreml iránti szimpátiát. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a 2012-es választásokon az oroszbarát erők összesen 44 százalékot szereztek, a 2019-es megmérettetésen már csak 16-ot.

Az oroszokkal való kollaboráció vádjával 2014 után az esetek nagyjából 25 százalékában találták a gyanúsítottat bűnösnek, de 2022 után ez az arány már 65 százalékra emelkedett. A kollaborációs vád pénzbüntetést vagy akár 3 és 12 év közötti börtönt vonhat maga után. A hazaárulás ennél komolyabb, 15 év börtönnel is sújtható. Viszont nagyon nehéz meghatározni a kollaboráció fogalmát. Olyanokat is elítéltek, akik például friss tojást, tejet cseréltek az oroszokkal konzervre. Ez sok esetben a polgári lakosságnak a túlélést jelentett, mert a nyári időszakban a sorozatos áramkimaradás miatt nehéz volt az élelmiszerek tárolása, az oroszoknak meg jól jött a friss étel.

Van azonban mindennek egy zsigeri félelem is a hátterében. Megint a második világháborúig kell visszanyúlni. A harcok lezárása után mindenkinek, aki német megszállás alatt élt, ezt a tényt bejegyezték a személyazonossági igazolványába. Sztálinnak ugyanis az volt a véleménye, hogy aki nem működött együtt a németekkel, azt megölték, tehát aki életben maradt, az együttműködött. Mindennek aztán borzalmas következményei lettek az adott népességre, sokakat megöltek, másokat bebörtönöztek, de aki túl is élte a megtorlást, annak pokollá vált az élete. Rendes állást alig kapott, továbbtanulásról szó sem lehetett, lakáskiutalási igényt még csak be sem adhatott. Ezen negatív történelmi tapasztalatok okán és a jelenlegi várható retorziótól való félelem miatt az ukrajnai lakosság óvakodik az oroszszimpátia kinyilvánításától, mert nem tudja, miként alakul a holnap, ha a frontvonal visszafelé mozog, és az oroszok által megszállt területre visszatérnek az ukránok.

Az egész ukrajnai helyzettel kapcsolatban ki kell térnünk Washington és Kijev viszonyára. Zelenszkij nem sokkal ezelőtt látogatást tett az amerikai fővárosban. Ez volt az ukrán elnök első külföldi útja a háború kitörése óta. A Fehér Házban történt vizitálás nem sok újat hozott, de figyelemre méltó, hogy a republikánusok egy jelentős része, de több demokrata politikus is nyilvános nemtetszésének adott hangot Zelenszkij követelődzéseivel kapcsolatban, és ez egyúttal felszínre hozta az eddig búvó patakként a „föld” alatt csordogáló érdekellentéteket.

Ezzel szemben az Egyesült Államok a NATO elrettentő erejének fenntartásában, az orosz eszkaláció megakadályozásában, Kína visszaszorításában érdekelt – állítja Shapiro.  Vagyis, az Egyesült Államok elérte azt a célját, hogy Oroszország a háború következményeként nem lesz képes globális szinten az eseményeket befolyásolni, nem lesz útjában Washingtonnak és így egy Moszkva–Peking-tengelynek sem lenne értelme.

Az ukrán célok viszont irreálisak. Az nem gondolhatja senki sem komolyan, hogy Oroszország, bármilyen alku keretében feladja a Krímet és a „keleti folyosót”, a Donbasszal együtt.  Mindez csak úgy lenne lehetséges, ha Ukrajna ezeket a területeket visszafoglalja. Hiába ad ki Kijev félóránként egy győzelmi jelentést, Ukrajnának súlyos veszteségei vannak. De nézzük a számokat.

Az orosz gazdaság jó állapotban van, a költségvetés hiánya 2,5 százalék, míg Ukrajnáé ennek majdnem a tízszerese. Ez azt is jelenti, hogy Moszkva képes maga finanszírozni a háborút, míg Kijev erre képtelen. Ukrajnának havonta ötmilliárd dollárra van szüksége csak az állam működtetéséhez, a bérek, a nyugdíjak az egyéb juttatások kifizetésére, az infrastruktúra üzemeltetésére. Az egészet nyugati támogatás fedezi.

Ukrajna annyi lőszert használ egy hónapban, mint amennyit a második világháborúban a háromezer kilométer hosszú teljes keleti fronton kilőttek, ugyanezen idő alatt. Ukrajna a harcok csúcspontján havonta 60–90 ezer nehéztüzérségi lövedéket lőtt ki. Ugyanakkor ezeknél a lőszereknél a NATO havi gyártási kapacitása 16 ezer darab. Oroszország esetében sincs minden rendben a lőszerutánpótlással, de ne feledjük, különösen a most a készülő nagy offenzívát látva, hogy Moszkva önellátó, és valószínűleg az elmúlt tíz hónapban sikerült növelnie lőszergyártó kapacitását. Ha Ukrajna csak egy hétig nem kap a nyugattól lőszerutánpótlást, akkor be is fejezheti a háborút.

Már pedig ez a pillanat előbb-utóbb be fog következni és nem a nyugati pénzhiány miatt, hanem azért, mert már túl késő van ahhoz, hogy a NATO lőszergyártó kapacitását a többszörösére emeljék.

Ukrajna ezt a háborút már elvesztette, csak elfelejtettek szólni neki.

magyar hírlap