Az USA likvidálta az Iszlám Állam kulcsemberét
Az amerikai hadsereg pénteken bejelentette, hogy megölte az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet egyik tisztségviselőjét Északnyugat-Szíriában.
Az amerikai erők „precíz légicsapást hajtottak végre Szíria északnyugati részén, megölve Rahim Boevet, az IÁ egyik tisztségviselőjét” – közölte az Egyesült Államok hadseregének a közel-keleti térségért is felelős Központi Parancsnoksága (CENTCOM) az X közösségi oldalon.
Az amerikai csapatok továbbra is Szíriában állomásoznak egy nemzetközi koalíció részeként, amelyet a dzsihadisták elleni harcra hoztak létre.
Rahim Boev „részt vett olyan külső műveletek tervezésében, amelyek amerikai állampolgárokat, partnereinket és civileket fenyegettek” – közölte a CENTCOM.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet 2017-ben Irakban, 2019-ben pedig Szíriában is legyőzték, jóllehet korábban e két országban hatalmas területet ellenőrzése alá vont. A terrorcsoport sejtjei azonban még mindig aktívak a térségben.
magyar hírlap