Babis: Ellenállunk, az EU nem fog migránsokat Csehországba telepíteni
Valószínűleg ősztől Andrej Babis lesz a Cseh Köztársaság miniszterelnöke, aki már korábban egyszer betöltötte ezt a posztot. A közvélemény-kutatások szerint pártja, az ANO az októberi parlamenti választások előtt biztosan vezeti a pártok támogatottsági listáját. Babis nem hagyott kétséget afelől, hogy milyen politikát akar majd folytatni, mert kijelentette: a Cseh Köztársaság olyan kormányt érdemel, amely a nép nevében beszél, nem olyat, amely engedélyt kér Brüsszelből. A cseh politikus részt vesz Budapesten a CPAC Hungary 2025 rendezvényen, és ebből az alkalomból adott interjút a Magyar Hírlapnak.
– Októberben parlamenti választásokat tartanak a Cseh Köztársaságban. Mi az ANO – Elégedetlen Polgárok Akciója, amely cseh nyelven igent jelent – fő üzenete a cseh társadalom számára a kampány során?
– Üzenetünk világos és határozott: a Cseh Köztársaság és polgárai az elsők. Olyan kormányt kínálunk, amely helyrehozza mindazt, amit Petr Fiala (jelenlegi cseh miniszterelnök – a szerk.) kabinetje tönkretett. Az ő vezetése alatt az árak elszabadultak, a közszolgáltatások összeomlóban vannak, és az emberek bizalma a kormányban gyakorlatilag megszűnt. Fiala kormánya nemcsak alkalmatlannak bizonyult, hanem teljesen elszakadt az átlagemberek mindennapi gondjaitól. Ha ismét ránk bízzák az ország vezetését, helyreállítjuk a gazdaságot, rendet teremtünk, és visszahozzuk a hozzáértést és a szakmaiságot a kormányzásba. Szakértőket nevezünk ki – nem pártkatonákat vagy ideológusokat –, hogy irányítsák az országot. Kormányunk a cseh emberek érdekeit fogja szolgálni, nem Brüsszelét, Berlinét vagy Kijevét. Az ANO világos, tapasztalt és hazafias alternatívát kínál. Megvan a tudásunk, a csapatunk, és bizonyított eredményeink vannak. Nem keresünk kifogásokat, hanem eredményeket hozunk.
– A közvélemény-kutatások szerint az ANO nyeri meg majd a választást. Képes lesz-e kormányt alakítani?
– A közvélemény-kutatások csak pillanatfelvételek. A politikában minden egy nap alatt megváltozhat, ezért semmit nem tekintünk biztosnak. Az utolsó percig harcolni fogunk minden egyes szavazatért. De igen, reméljük, hogy a választók egyértelmű és erős felhatalmazást adnak nekünk a kormányzásra. Célunk világos: egy stabil, szakértők által vezetett kormányt alakítani, amely nem ingatag szövetségekre vagy állandó kompromisszumokra épül. Az elmúlt négy év megmutatta, mi történik, ha egy kormányt csak a Babis-ellenesség tart össze. Fiala koalícióját a gyűlölet tartotta egyben, nincs vízió, kormányzati vezetés és hozzáértés sem. Ezúttal biztosítani akarjuk, hogy az ANO nélkül ne lehessen kormányt alakítani. Az embereknek kell eldönteniük: akarnak-e még négy év káoszt, kifogásokat és gazdasági hanyatlást, vagy egy olyan kormányt kívánnak, amely értük dolgozik? Sok választó, aki legutóbb Fiala koalícióját támogatta, változást remélt. Amit kaptak, az árulás, megszegett ígéretek és totális alkalmatlanság volt. Ez a választás lehetőséget ad számukra, hogy kijavítsák ezt a hibát.
– Mi okozta a rossz közhangulatot és az általános elégedetlenséget a cseh társadalomban?
– A probléma gyökere egyértelmű: Fiala teljes alkalmatlansága és a korrupció. Ez a kormány elárulta azokat, akik megválasztották. Hazudnak, eltussolják a botrányokat, és semmit sem oldanak meg. A korrupció szintje ma a kilencvenes éveket idézi, az emberek ezt látják, és jogosan dühösek. Közben a hétköznapi emberek szenvednek. Az energiaárak elviselhetetlenek, az élelmiszer drága, a lakhatás megfizethetetlen, az egészségügy túlterhelt, és az iskolákat elhanyagolják. Ahelyett, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozna, Fiala Ukrajnával van elfoglalva. Mintha elfelejtette volna, hogy a Cseh Köztársaság miniszterelnöke, nem valami másik országé. A régi politikai pártok Brüsszel és saját karrierjük iránt érdeklődnek, nem a cseh polgárok élete iránt. Az emberek elhagyatottnak érzik magukat, és joggal. Ezért lépünk színre, hogy visszahozzuk a felelős vezetést, amely valóban törődik az emberekkel.
– Egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy az EU migrációs paktuma árulás. Fiala miniszterelnök és Rakusan belügyminiszter támogatta a paktumot. Ez azt jelenti, hogy elárasztják majd az országot migránsok?
– Ha Fiala és Rakusan hatalmon marad, akkor igen, ebbe az irányba haladunk. A migrációs paktum közvetlen támadás a nemzeti szuverenitás ellen. Arra kényszeríti a tagállamokat, hogy vagy fogadjanak be migránsokat, vagy fizessenek bírságokat. Mi erre egyértelmű NEM-et mondunk. Ha az ANO alakít kormányt, elutasítjuk a paktumot, ahogy Lengyelország is tette. Brüsszel nem fogja megszabni, hogy kiket engedünk be az országba. A migrációs politika Prágában dőljön el, ne Brüsszelben vagy Berlinben. Szilárd, racionális és a biztonságon alapuló bevándorlási törvényt vezetünk be. A migrációt a nemzetbiztonság, a társadalmi stabilitás és a kulturális identitás szemszögéből kell kezelni, nem társadalommérnökök elképzelései szerint. Nézzük meg az Egyesült Államokat, ott is lehetséges az illegális migráció visszaszorítása, ha megvan hozzá a politikai akarat. Nekünk megvan. Megvédjük határainkat, kultúránkat és biztonságunkat. Az Afrikából és a Közel-Keletről érkező migránsokat nem fogják ide betelepíteni a nép akarata ellenére.
– Az ANO még nem is került hatalomra, de az EU vezetése máris rosszallását fejezte ki, mivel pártjuk a Patrióták Európáért pártcsalád tagja. Milyen támadásokra számítanak Brüsszelből?
– Már most is tapasztaljuk ezeket a támadásokat. Brüsszel nem kedveli azokat, akik a saját polgáraikért emelik fel a szavukat ahelyett, hogy papagájként ismételgetnék a hivatalos álláspontokat. Ezért is próbálták elszigetelni és lejáratni a Patrióták Európáért pártcsaládot. De mi nem az Európa-bürokraták tetszését akarjuk elnyerni. Azért vagyunk itt, hogy megvédjük a cseh állampolgárok érdekeit. A Patrióták Európáért tagjaként három kulcsfontosságú prioritást képviselünk: egy szuverén nemzetekből álló Európát, nem egy központosított szuperállamot; erős határvédelmet és határozott fellépést az illegális migráció ellen; valamint, a Green Deal eltörlését, amely tönkreteszi az európai ipart, növeli az árakat, és bünteti az egyszerű embereket. Ha Brüsszel azért akar támadni minket, mert megvédjük országunkat, gazdaságunkat és értékeinket, hát tegye. Mi készen állunk. A Cseh Köztársaság olyan kormányt érdemel, amely a nép nevében beszél, nem olyat, amely engedélyt kér Brüsszeltől.
– Ha az ANO kerül hatalomra, ez elősegíti a V4-ek szorosabb együttműködésének helyreállítását?
– Teljes mértékben, és ez sürgősen szükséges is. A visegrádi négyek – Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország – egykor Közép-Európa erőteljes hangját jelentették. Együtt képesek voltunk ellenállni a nagyobb államok, mint Németország, vagy Franciaország nyomásának. Együtt léptünk fel a kényszerű migrációs kvóták ellen, megvédtük szuverenitásunkat, és hallattuk hangunkat Brüsszelben. Fiala alatt Csehország elhagyta ezt a szövetséget, és jelentéktelenné vált az európai színtéren. Ennek következtében Közép-Európa elvesztette a hangját. Mi visszahozzuk a V4-együttműködést. Erős regionális hangra van szükségünk, amely megvédi közös érdekeinket a migráció, az energia és a szuverenitás terén. Az ANO ismét megbecsült és aktív partnerként állítja helyre a Cseh Köztársaság szerepét a V4-ekben. Közép-Európa nem lehet néma és megosztott. Együtt erősebbek vagyunk, ha közösen hallatjuk a hangunkat.