Site icon Mai Világ

Alig kezdődött meg az ellentámadás, máris óriási bajban az ukránok

Hirdetés

Az ellentámadás első napjaiban tizenhat amerikai Bradley típusú gyalogsági harcjárművet veszítettek az ukránok – írta a Sky News.

Az elmúlt napokban megsemmisült vagy megrongálódott és emiatt elhagyott 16 amerikai Bradley gyalogsági harcjármű a Washington által Kijevnek adott 109 jármű közel 15 százalékát jelenti – írta a Sky News az Oryx holland portálra hivatkozva, amely a háború kezdete óta gyűjti az ukrajnai haditechnikai veszteségek vizuális bizonyítékait.

A Bradley harcjármű, amely kerekek helyett lánctalpakon mozog, körülbelül 10 katona befogadására alkalmas, és a személyzet csatába szállítására használják, miközben támogató tüzet biztosít – írta a portál.

Amikor január végén az első, több mint 60 Bradley-t tartalmazó szállítmányt Ukrajnába küldték, Rebecca D’Angelo, az amerikai hadsereg alezredese azt mondta, hogy a páncélozott járművek fontosak lesznek Kijev támadó műveleteihez, mivel olyan felszereléssel rendelkeznek, amely megegyezik vagy meghaladja az oroszokét.

Ehhez tette hozzá James Marks nyugalmazott tábornok, hogy a Bradley-knek szükségük van légi és tüzérségi támogatásra is, előbbit Kijev nem tudja kiállítani, bár a jövőben várhatóan kapnak F-16-os vadászrepülőgépeket a nyugati szövetségesektől.

Hirdetés

origo

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version