Elképesztő mértékű intézményes és morális válság alakult ki az év végére az Európai Unióban. Recsegnek-ropognak az unió intézményes tartóoszlopai, és ma már nem tartom kizártnak, hogy ez rövid- vagy középtávon az unió széteséséhez jelentheti.
A kiváltó okot természetesen ismét mi, „rebellis” magyarok okoztuk, együtt a lengyelekkel. Ügyes taktikázással és szemfülességgel rávettük Angela Merkelt arra, hogy az Európai Tanács zárja ki annak lehetőségét, hogy a jogállamisági követelmények ürügyén liberális értékdiktatúrát gyakoroljanak felettünk, méghozzá a nekünk járó uniós pénzek megvonásán keresztül.
Rögtön lehetett tudni és érezni: a csatát megnyertük, de a háború folytatódni fog a globalista liberálisok és a szuverenisták között.
Így is történt, karácsonyi „ajándékként” a döntő többségében liberálissá vedlett Európai Parlament az unió történetében példátlan lépésre szánta el magát: egy héttel a Tanácson elfogadott megállapodás után állásfoglalást adtak ki a költségvetésről és a helyreállítási alapról, s ebben kétségbe vonják az Európai Tanács – tehát az unió legfőbb döntéshozó fóruma! – azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az unió Bíróságának a jóváhagyásáig. Döbbenetes módon úgy fogalmaznak, hogy az Európai Tanács egyetlen politikai nyilatkozata sem tekinthető jogszabályok értelmezésének, ergo, a Tanács, amit mond és ír, nem számít. De hiszen hogyan is fogalmazott novemberben a minket gyűlölő Sophie in’t Veld holland kőliberális képviselő a Parlamentben? „A Tanács inkább kussoljon!”
Mondjuk ki, mi történt: az unió egyik intézménye kétségbe vonta a másik intézmény legitimitását, vagyis az EP gyakorlatilag megpuccsolta a Tanácsot. Ez intézményes válság, megspékelve azzal, hogy a harmadik intézmény, a Bizottság – mely elvileg végrehajtó szerv, a törvények őre, de nem a törvények hozója! – az ősz folyamán látványosan összefogott a Parlamenttel a júliusi tanácsi megállapodás megfúrására.
És ezzel 2020 végére beállt az intézményi válság az unióban. Így indulunk neki 2021-nek.
A történet júliusban kezdődött, amikor az EU-s csúcson sikerült megállapodni a hétéves költségvetés irányelveiről, ami az Orbán-kormány és Magyarország sikerét hozta, hiszen már akkor elértük, hogy mondvacsinált politikai-ideológiai kifogásokkal pénzeket ne lehessen megvonni országunktól vagy bármelyik másik tagállamtól. Mégis, jómagam már akkor így fogalmaztam az Ideg- és politikai háború Brüsszelben című, augusztus elején lapunkban megjelent cikkemben: „Először is: az Európai Tanács hétéves költségvetéséről szóló megállapodás tartalmilag a visegrádi négyek, és konkrétan Orbán Viktor miniszterelnök sikerét hozta. A magyar miniszterelnök teljesítménye előtt meg kell emelni a kalapot, heroikus és eredményes munkát végzett, ami eurómilliárdokat hozott az országnak.
Másodszor viszont: az unión belüli két alapvető irányzat, a föderalista, globalista liberálisok és a nemzeti szuverenisták közötti törésvonal nemhogy enyhült volna, hanem tovább éleződik az ősz folyamán. Ennek első jeleként az Európai Parlament, amelyet a liberális fősodor irányít, máris keresztbe tett a megállapodásnak, és a további fejlemények egyelőre kiszámíthatatlanok. Ezért és tágabb összefüggésben is azt állítom, hogy válságban van az Európai Unió, s még az sem elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül ellehetetlenül a működése és darabjaira hullik.”
A szupranacionálissá vált Parlament év végi ellenakciója után, mellyel egyértelműen a nemzeti alapon működő Tanács fölé akar nőni, a fenti sorokat csak megerősíteni tudom. Nagy kérdés, mit hoz a jövő év, s csak ezen belül fontos kérdés annak a megválaszolása, hogy vajon érdemes-e még a Fidesznek az Európai Néppárt frakciócsoportjában maradni, különösen az után, hogy Deutsch Tamás fideszes delegációvezetőt példátlan módon, határidő nélkül gyakorlatilag szilenciumra ítélték, ráadásul ezt a jelenlévők döntő többsége megszavazta – ami további aggasztó jel. Valószínűleg ezt a kérdést annak fényében lesz érdemes 2021-ben megvizsgálni, hogy hogyan alakul föderalisták és szuverenisták küzdelme, ami immáron intézmények közötti összecsapásokban nyilvánul meg.
Nagyon leegyszerűsítve az intézményes erőviszonyokat úgy írhatjuk le, hogy a liberálisok – a Soros-világhálózat aktív munkájának eredményeképpen – az Európai Parlamentben lassan kétharmados fölényben vannak (miután a Néppárt is beállt mögéjük), s így a Parlamentet megkaparintották, az már az „övék”. Ez azt jelenti – nem csekély változás! –, hogy egy eredetileg ideológiai vitákat folytató, természetes módon politikailag tagolt testület, egy parlament, megszűnt demokratikus testület lenni, helyette valójában egy ideológiailag nagyjából egyirányúan, a fősodratnak megfelelően fellépő, politikai intézménnyé változott. És ez nem kis negatív fordulat a Parlament, de tágabban az unió történetében is!
Másfelől, a már Juncker alatt is globalista-föderalista elveket valló, ennek szellemében cselekvő Európai Bizottság lényegében véve Ursula von der Leyen elnöklete alatt sem változott meg; a szupranacionális szervezet tevékenységét sajnos nem Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos határozza meg, hanem olyan személyek, mint Věra Jourová, Frans Timmermans, Didier Reynders, Margarethe Vestagher, Margaritis Schinas, Helena Dalli, Ilva Johansson, Paolo Gentiloni – ők mind olyan biztosok, akik vagy nagyon szorosan, vagy „csak” szorosan kötődnek, kapcsolódnak a Soros-világhálózathoz.
Mindezek következtében a Bizottság és a Parlament között gyakorlatilag véd- és dacszövetség alakult ki, ami azt jelenti, hogy a föderalisták 2:1-re állnak a szuverenistákkal szemben. (A szünetben – tegyük hozzá focinyelven.) Ráadásul, fontos tudni, hogy az unió jelenlegi szabályai szerint a döntéshozatal során, az úgynevezett rendes jogalkotási folyamatban (amit korábban együttdöntési eljárásnak neveztek) a Tanácsnak és a Parlamentnek kell együttműködnie. Azzal viszont, hogy a Bizottság és a Parlament szoros ideológiai szövetségre léptek egymással, felborultak az erőviszonyok, s e két szervezet akar „együttdönteni”, miközben ez a jog a Tanácsot és a Parlamentet illeti meg.
Nagyon fontos itt is látni Soros papa érvelését, aki a Parlament állásfoglalását mintegy megelőlegezte – nem szokatlan dolog ez nála –, amikor a Project Syndicate-ben a Merkel-Orbán megállapodás után arról írt, hogy az Európai Tanács túlterjeszkedett a hatáskörén (!), mert csökkentette a Bizottság képességét arra, hogy jogszabályt értelmezzen (!) és az alapján járjon el (!). Ez megint elképesztő, hiszen Soros önkényesen megkérdőjelezi a szuverén tagállamok állam- és kormányfőkből álló testületének döntési elsődlegességét a Bizottsággal szemben, és láthatóan a Bizottság javára kívánja elbillenteni a hatalmi és döntési erőviszonyokat.
Soros nótájára most pedig elkezd táncolni a Parlament is és kilátásba helyzete, hogy a Tanács jogállamisági elvárásokkal kapcsolatos korlátozó záradékát egész egyszerűen jelentéktelennek és súlytalannak tekinti, és azt állítja, hogy a Bizottság január elejétől minden további nélkül elkezdheti a jogállamisági követelmények érvényesítését!
Egyértelmű megint, nem nehéz meglátni a logikai sorrendet: Soros György értelmezi a helyzetet, a Parlament és a Bizottság pedig, egymással összehangoltan, a pénzmágnás és egyben irgalmas szamaritánus iránymutatásának megfelelően megteszi a következő lépéseket. Soros iránya pedig egyértelmű: a szuverenista Tanács hatalmát akarja gyengíteni a szupranacionális és föderalista Bizottság és Parlament javára, s az erőviszonyok ilyen, a szerződésekkel gyökeresen szembemenő átalakításával akar közelebb kerülni az Európai Egyesült Államok megvalósításához – a ’la Soros György, illetve a ’la globális elit.
És az intézmények közötti erőviszony alakulásához még vegyük hozzá az Európai Unió Bíróságát is: sajnos az elmúlt évek Magyarországgal szembeni egyoldalú, mindig a migránsbarát, multikulturális értékrendet, genderelméletet alátámasztó döntései is azt bizonyítják – lásd éppen a december 17-eit, mely a magyar határvédelem egyes rendelkezéseit ítélte el –, hogy a Bíróság a föderalista és liberális fősodor elkötelezettje. Talán némi szerepet játszik ebben az is, hogy a Bíróság főtanácsnokai között – akik a döntéseket „szakmailag” előkészítik – nagy számban megtalálhatók a Soros-hálózat fizetett emberei.
A jelenlegi állapotokat összegezve úgy látom, hogy 2020 végére súlyos intézményes patthelyzet és válság alakult ki az unióban, ami e nemzetközi szerveződés erejét és hatékonyságát szinte lenullázza, így az unió közel került a széteséshez, és ezt minket, magyarokat sorsdöntő választás elé állít.
A maastrichti, lisszaboni stb. uniós szerződések – melyek persze önmagukban is ezer sebből véreznek – a szemünk láttára válnak jelentéktelen papírfoszlányokká, melyeket valamerre elfúj a szél.
S mindez azért, mert „a nagyon nagy fiúk” nagy szándékkal akarják kirámolni a házat, amelyet uniónak neveznek.
Még uniónak.
Fricz Tamás-Magyar Nemzet
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás: vadhajtások