Itthon

Befalazták egy étterem bejáratát az egyik budapesti bevásárlóközpontban

Hirdetés

A bérlő és a tulajdonos nem tudott megegyezni a bérleti díj átütemezéséről. Az étterem dolgozóit már a gipszkartonfal látványa fogadta. Az egyik tulajdonos ezután festékszóróval hagyott üzenetet falon.

Befalazták egy étterem bejáratát az egyik budapesti bevásárlóközpontban, mert a bérlő és a tulajdonos nem tudott megegyezni a bérleti díj átütemezéséről. Az étterem tulajdonosa ezt követően festékszóróval írta ki a bejáratra, hogy „engedjetek dolgozni, mi is élni akarunk, öt ember munkahelye ez”. Az akció után a rendőrség előállította a férfit – számolt be az RTL Híradó.

A magyar tulajdonú étteremlánc a koronavírus-járvány miatt hónapok óta nehéz helyzetben van.

„Most jelenpillanatban szinte lehetetlen a bérleti díjakat kitermelni, tehát annyira visszaestek a forgalmak” – mondta az RTL Híradónak a Freshland franchise képviselője.

Ezért azt kérték, hogy módosítsanak a szerződésen, akár a bérleti idő meghosszabbításába, vagy a bérleti díj későbbi megemelésébe is belementek volna, ha most haladékot kapnak. A pláza vezetése ezt elutasította, és mind a budapesti, mind a győri bevásárlóközpontjukban működő étterem bérleti szerződését múlt héten azonnali hatállyal felmondták, kilenc ember állása került így veszélybe.

„Most megpróbálunk valamilyen megoldást találni számukra, de egyelőre azt látjuk, hogy nem nagyon fogunk tudni” – fogalmazott Ádám Ákos.

A helyzetüket nehezíti, hogy bár már decemberben megítélték nekik kormányzati bértámogatást, azt a mai napig nem kapták meg.

Hirdetés

Kedd reggel a munkába igyekvő dolgozókat a gipszkartonnal körülvett étterem látványa fogadta. Az étteremlánc egyik tulajdonosa, amikor erről értesült, azonnal a helyszínre sietett.

„Mindenképpen a kompromisszumos megoldást szerettük volna. Ez az akció viszont egy olyan durva megnyilvánulás volt, amire nem számítottunk” – mondta Gyömbér Ákos, aki azt is hozzátette: végső elkeseredettségében ragadott festékszórót.
„Mi is élni akarunk! Engedjetek dolgozni! 5 ember munkahelye ez!” – ezt írta a gipszkartonfalra.

„Itt már azért az érzelmek úgy elragadják az embert, meg ez a feszültség, ami már hetek, hónapok óta, vagy azt mondom, már lassan egy éve, benne van, és nemcsak a vendéglátásban, akár a társadalomban, egyszerűen már nem találtam olyan formát, hogy ezt valahogy ki tudjuk mondani” – fogalmazott Gyömbér Ákos.

Nemsokkal később az áruház biztonsági szolgálata kihívta a rendőrséget, akik előállították a férfit. Körülbelül 4 órát volt bent a kerületi kapitányságon, rongálás vétsége miatt indult ellene eljárás.

Az Árkád az RTL híradó megkeresésére írásban úgy reagált: ők már tavaly fizetéskönnyítő megoldásokat kínáltak fel, ám ezt a Freshland étterem nem kötötte meg. Szerintük azért volt szükség a szerződés felmondására, mert az étterem tetemes kintlevőséget halmozott fel, részben már a pandémia kirobbanása előtt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja

Hirdetés
Forrás: szeretlek magyarország

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!