Európa

„Békés menedékkérő” erőszakolt meg egy fiatal lányt

Hirdetés

Megerőszakolt egy fiatal lányt egy illegális bevándorló a németországi Ravensburgban. Az eset még szilveszterkor történt, azonban a német lapok csak napokkal később hozták nyilvánosságra a történteket.

„Egy migrációs hátterű férfi, egy húszas évei végén járó migráns megerőszakolt egy húszas évei elején járó nőt. A nő elmenekült a helyszínről, feljelentést tett, a rendőrség és az ügyészség pedig eljárást kezdett az ügyben. A férfiról annyit lehet tudni, hogy a néhány száz kilométerre lévő Braunschweigben lakik, három évvel korábban ott adott be menedékkérelmet, és ott vesz részt egy képzésben. Korábban ugyanakkor Ravensburgban élt és feltehetően korábbi lakóközösségének a tagjai hívták meg őt a szilveszteri bulira” – közölte a közmédia tudósítója.

A németországi eset azután került az érdeklődés középpontjába, hogy a napokban kiderült, Milánóban csoportos szexuális zaklatás áldozatai lettek fiatal lányok. Az olaszországi eset nagyban hasonlít a hat évvel ezelőtti kölni fekete szilveszterhez. Ezúttal is bandába verődött közel-keleti és észak-afrikai férfiak támadtak lányokra.

Döbbenetes felvételek kerültek nyilvánosságra. A lányokat körbeveszik, szó szerint bekerítik. Egyikük azt mondta a rendőröknek, volt olyan pillanat, amikor 15 ember kezét érezte magán. Eddig 19 nő tett feljelentést. Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1-en arról beszélt, súlyos bűncselekményről van szó, az elkövetők több éves börtönbüntetést kaphatnak.

Ki lehet toloncolni őket, de nyilván miután a börtönbüntetésüket letöltötték Olaszországban. Annyit elmondanék, hogy úgy tűnik, hogy csoportos szexuális erőszak kísérlete lehet az a bűncselekmény az olasz büntetőtörvénykönyv alapján, ami megállhat majd a büntetőeljárás későbbi szakaszában, ezt az olasz büntetőtörvénykönyv alapesetben hattól tizenkettő évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, ez nagyon súlyos bűncselekmény egyébként” – fogalmazott a nemzetközi jogász.

Hirdetés

Forrás: hirado.hu

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!