Site icon Mai Világ

Bevándorlókkal teli csónakra lőttek – sérültek is vannak

Hirdetés

A török parti őrség szerint a görögországi Rodosz szigeténél kedden rálőttek egy migránsokkal teli csónakra, két török és egy szíriai ember megsérült – írta a Der Tagesspiegel című lap.

Az egyelőre nem világos, ki nyitott tüzet a menedékkérőkre, akiket a dpa hírügynökségnek nyilatkozó, névtelen rendőrségi forrás szerint letartóztattak. Az EU rendőri együttműködési szervezete, az Europol pedig tegnap közölte, hogy álházasság útján migránsokat Európába csempésző bűnözői csoport 12 tagját állították elő Spanyolországban.

Az embercsempészek gyakran a már illegálisan Európában élő indiai és pakisztáni állampolgároknak segítettek tartózkodási engedélyt szerezni.

Törökországban jelenleg mintegy négymillió menekült, illetve migráns tartózkodik. Mint írták, a szíriai háború rendezése, ezáltal a menekültek hazatérésének időpontja továbbra sem látszik, a török gazdaság nehézségeit pedig a koronavírus-járvány tovább súlyosbította. Az EU-nak kiemelt érdeke az együttműködés fenntartása Törökországgal, amely a járvány miatt kialakult helyzetben újabb támogatást kérvényezhet az uniótól. Egyre többen sürgetik a migrációs paktum újratárgyalását, amely nem feltétlenül lesz egyszerű a Migrációkutató Intézet szerint, hiszen egy mind az EU-n, mind Törökországon belül végletekig átpolitizált kérdésről van szó.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
Exit mobile version