Világ

Biden még le sem tette a tollat, máris sorban állnak Trumpnál a világ vezetői

Hirdetés

Most, hogy három hónappal az elnökválasztás előtt gyakorlatilag eldőlni látszik a verseny, a világ vezetői gyorsan elkezdték keresni a négy év alatt sarokba dobott jó viszonyt a leendő elnökkel. Kinek hogyan fog sikerülni…

Joe Biden visszalépése messze nem lepte meg a világot annyira, mint amennyire azt néhányan mutatják. Az elnök az utóbbi hónapokban, hetekben szemmel látható, rohamos ütemű szellemi és fizikai hanyatlása törvényszerűen vezetett a történtekhez. A demokraták Kamala Harrisben látják a megoldást, a közvélemény-kutatási adatok azonban hamis kincstári optimizmusra figyelmeztetnek: Harris valójában népszerűtlenebb Bidennél is, Trumppal összehasonlítva pedig úgy tűnik, neki sincs esélye.

A világ vezetői tehát – mást nem tehetnek – ezúttal elkezdenek valóban felkészülni a második Trump-érára.

Azok a szkeptikusok különösen, akik az elmúlt években folyamatosan kritizálták és a Biden-kormány tevékenységével összehasonlítva nevetségesnek és hatalomra képtelennek tartották.

Szükség is lesz rá: a Biden-féle kaotikus külpolitika az Egyesült Államok dominanciáját alapjaiban kezdte megkérdőjelezni. Az ukrajnai háború, az izraeli konfliktus, az Afrika-politika vagy éppen a Kínával szembeni stratégia egy széthulló, kapkodó és bizonytalan döntésekkel operáló vezetés képét tárták a világ elé, szemben Trump és J.D. Vance határozott, évek óta változatlan álláspontjával. Tetszik vagy sem, az európai vezetőknek egy új USA-irányzattal kell majd együtt élnie, ez pedig jelentős hatással lesz gazdaságukra is.

Hirdetés

Valamit valamiért

Az, hogy Biden visszalépett, még azokat a külföldi politikusokat is megnyugvással töltötte el, akik egyébként a bukásig hangoztatták, hogy nála alkalmasabb jelölt nincs az elnöki posztra. (Lásd Scholz nyilatkozatát arról, hogy az elnök „pontosan tudja, mit csinál”.) Ám a kapkodás csak most kezdődik: el kell kezdeni kiépíteni azt a rendszert, amely pozitívan befolyásolja majd a kétoldalú kapcsolatokat. Bármennyire is be akarják egyesek fogni ehhez az orrukat,

AZOK, AKIK ÁTPOLITIZÁLTÁK A KERESKEDELMET, IDEOLÓGIÁVAL ITATTÁK ÁT A GAZDASÁGI KAPCSOLATOKAT, MOST KÉNYTELENEK LESZNEK ELÖLRŐL KEZDENI MINDENT. A BIDEN-FÉLE MEGKÖZELÍTÉS ÉS IRÁNYMUTATÁS HELYETT ÚJ ELVEK ALAPJÁN SZERVEZŐDNEK A DIPLOMÁCIAI LÉPÉSEK. 

A legnagyobb gondban természetesen Németország lesz. Nem pusztán azért, mert Scholz gyakorlatilag Biden európai bábjának számított (érdekes módon maga Biden értékelte ezt a kapcsolatot a legkevésbé), de azért is, mert Trumpot régóta idegesíti Németország hanyag nemtörődömsége, ami szerinte nem volt összeegyeztethető az EU-n belüli hatalmi státuszával. Viszonya Scholz elődjével, Angela Merkellel legendásan rossz volt, soha nem tudta megemészteni Berlin függőségi viszonyát az orosz energiahordozóktól, ahogyan azt sem, hogy a német gazdaság nem akarta kitermelni azt a bizonyos 2 százalékos GDP-összeget, amelyet a védelmi kiadásokra kellett volna fordítania. (Bár a Scholz-kormány ezt immár nagyokat sóhajtva megtette, nem valószínű, hogy a német hadsereg a kancellár szándékainak megfelelően valaha is Európa domináns haderejévé válik – a kormánykoalíción belüli költségvetési perpatvarok legalábbis jelenleg kizárják ezt.)

Mandiner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!