Site icon Mai Világ

Bilincsbe verve könyörgött a belarusz tévében a halálra ítélt német férfi

Hirdetés

A német Rico Krieger Belaruszban ül a halálsoron, és sírva könyörgött az ország állami televíziójában a német kancellár segítségéért. „Scholz úr, kérem, még élek… még nem túl késő” – rimánkodott cellájából a bilincsbe vert férfi a Guardian szerint.

A belarusz hatóságok szerint a 30 éves Krieger tavaly ősszel azzal a céllal utazott az országba, hogy ukrán utasításra terrortámadást hajtson végre egy vasútvonalon. A vádak szerint a férfi egy robbanóanyaggal teli hátizsákot helyezett el egy vasúti pálya mellett, de a robbanásban szerencsére senki sem sérült meg. Krieger korábban a Német Vöröskeresztnek dolgozott, és az egyik volt munkatársa elmondásából az is kiderült, hogy kollégáival azt hitték, orvosi kötelességei miatt utazik külföldre. Krieger beismerte tettét, – azt nem tudni, hogy kényszer hatására – , és a tévéadásban élete legnagyobb hibájának nevezte.

„Az idő ellenem dolgozik. Bármelyik pillanatban kivégezhetnek” – mondta Krieger az adásban, és azt is hozzátette, hogy nem érti, miért nem tesz nagyobb erőfeszítéseket a német kormány. A német külügyminisztérium azt nyilatkozta az ügyben, hogy konzuli segítséget nyújtanak Krieger számára, és „intenzíven együttműködnek a belarusz hatóságokkal az érdekében”.

Belarusz az egyetlen európai ország, ahol még mindig legális a halálbüntetés. Az ítéletet egyetlen, tarkóba eresztett golyóval hajtják végre, a maradványokat pedig jelöletlen sírokba szórják.

telex

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version