Kína beszélhette le Putyint arról, hogy atomfegyvert vessen be Ukrajnában – ezzel a címmel jelent meg cikk az Index oldalon. – Oroszország komolyan fontolgatta a nukleáris fegyverek bevetését Ukrajnában, de Kína lebeszélte erről – mondta Anthony Blinken amerikai külügyminiszter. Blinken szerint az Egyesült Államok „nagyon aggódott” amiatt, hogy Putyin fontolóra vette a nukleáris opciót.
– Még ha a valószínűség 5 százalékról 15 százalékra is emelkedett, amikor nukleáris fegyverekről van szó, nincs ennél komolyabb dolog, okunk van azt hinni, hogy Kína elkötelezte magát Oroszország mellett, és azt mondta: Ne csináld ezt! – fogalmazott. Hozzátette, hogy hasonló dinamika játszódhatott le akkor is, amikor az USA közölte Kínával, hogy Putyin atomfegyverek indítását tervezi az űrbe.
Elmondta, hogy Putyin stratégiai vereséget szenvedett, a NATO pedig nagyobb és jobban felszerelt, mint valaha. Elutasítja azokat a felvetéseket is, amelyek szerint a Biden-kormányzat lassú volt a fegyverek biztosításában, mondván, hogy számos tényezőt figyelembe kellett vennie, például azt, hogy Ukrajna képes-e működtetni és karbantartani a rendszereket.
Nem tudom, hogy 2022. február 24. óta Oroszország fontolgatta-e bármikor, hogy atomfegyvert vet be Ukrajna ellen, de ha az USA aggódott emiatt, akkor nem felfegyverezni, hanem békére kényszeríteni kellett volna a Zelenszkij-kurzust. Biden apóék aggodalma annyira nem volt őszinte, hogy nemrég még azt is engedélyezték a színészelnökéknek, hogy mélységi orosz területeket támadjanak több száz kilométer hatótávolságú amerikai rakétákkal. Ha valóban féltek volna Putyinék haragjától, akkor nem olajat öntenek a tűzre, hanem békére kényszerítik az ukránokat.
Márpedig az atomcsapást, na, pláne az atomháborút mindenképpen el kell kerülni, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Abba nemcsak Ukrajna vagy a térség, hanem akár az egész ma ismert világunk belepusztulhatna. Olyan jó lenne, ha a másik heccelése, provokálása helyett azon lennének a globalisták, hogy nyugtassák a kedélyeket. Ez lenne a világ és benne az emberiség érdeke! A háttérhatalomnak azonban csak a profit számít, minden más másodlagos nekik! Isten irgalmazzon a világunknak!
Bekezdesek.hu