Site icon Mai Világ

Blinken tovább hergeli Moszkvát Ukrajna és a Nyugat ellen

Hirdetés

Washington azt szeretné, ha Kijev megnyerné a Moszkva elleni konfliktust és csatlakozna a NATO-hoz – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter, erről az Oroszhírek.hu írt.

Felhítvák a figyelmet: Blinken brit kollégájával, David Lammyvel Kijevbe látogatott, hogy megerősítse a Volodimir Zelenszkij kormányának angol-amerikai támogatását.

– A júliusi csúcstalálkozón kijelentettük, hogy Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – mondta Blinken, emlékeztetve vendéglátóit, hogy az Egyesült Államok vezette szövetség „létrehozott egy parancsnokságot, amely elkötelezett Ukrajna tagságának támogatására”.

Mint az Oroszhírek.hu megírta, Blinken már korábban is érvelt a kijevi rezsim NATO-tagsága mellett. – A szövetség azonban mind idén nyáron Washingtonban, mind tavaly Litvániában hivatalosan kijelentette, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a szövetségesek egyetértenek és a feltételek teljesülnek – hangsúlyozták. Hozzátették: „Magyarország és Szlovákia már közölte, hogy semmilyen körülmények között nem egyeznek bele, mivel Ukrajna NATO-ba való felvétele háborút jelentene Oroszországgal.”

Blinken nyilatkozata megér néhány mondatot:

Hirdetés

1, Úgy hiszem, nem az a kérdés, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz. A kérdést sokkal inkább úgy tenném fel: Marad-e egyáltalán Ukrajna, amely elvben csatlakozhatna az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez? Ukrajna egyre inkább olyan, mint a Földünk légterébe érkező meteorok zöme. Először nagy fénnyel égnek, majd mielőtt a földbe csapódnának, eltűnnek. Vagy mint a hórakás, amely az autó tetőjéről ráesik a belülről fűtött szélvédőre, és amely elolvad, amire leér az aljára.

2, Aki békét akar, az nem Ukrajna NATO-tagságáról nyilatkozgat, mert ez volt az egyik ok, amiért Oroszország elindította a különleges katonai műveletet. Ha Blinken fegyvernyugvást akarna, akkor a retorikájában azt keresné, ami nyugtatja a kedélyeket, és nem azt, ami vörös posztó Moszkva számára.

3, Az pedig, hogy az Egyesült Államok vezette szövetség „létrehozott egy parancsnokságot, amely elkötelezett Ukrajna tagságának támogatására”, senkit nem érdekel. Ez csak játék a szavakkal! Én is leírhatom, hogy összeállítottam egy szakmai csapatot a lottó 5-ös fogadására, attól még nem ütöm meg a főnyereményt. De legalább tudjuk, hogy a globalista háttérhatalom a háború folytatásában érdekelt. Mondjuk, meg nem lep…!

bekezdesek.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version