Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön népírtássá nyilvánította az 1995-ös srebrenicai mészárlást. A Németország és Ruanda által jegyzett határozat 84 igen szavazatot kapott, 19 nem ellenében, 68 tartózkodás mellett, és július 11-ét „a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjává” emelte.
„Ez a határozat a megbékélést kívánja elősegíteni a jelenben és a jövőben” – hangoztatta Antje Leendertse, Németország ENSZ-nagykövete. Miközben az ENSZ biztonságiőrei által vegzált Aleksandar Vučić szerb elnök arra figyelmeztette a Közgyűlést, hogy a lépés „csak régi sebeket fog feltépni, és teljes politikai pusztítást fog okozni”.
A németek cinizmusa elképesztő, hiszen a merőben egyoldalú, a tényeket, számos független szakértő és egykori, az eseményeket közvetlen közelről figyelő ENSZ- és NATO-tisztviselő véleményét figyelmen kívül hagyó előterjesztésükről tudni lehetett: az Bosznia-Hercegovina halálos ítélete.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke már jó előre megmondta, mit fognak tenni, ha ez az ámokfutás folytatódik. Persze, lehet, hogy nem vették komolyan a fenyegetését, csütörtökön azonban a kormányülés után bejelentette: 30 napon belül benyújtják a kiválásukról szóló dokumentumokat Szarajevónak.
Ez az Egyesült Államok által Daytonban létrehozott virtuális állam végét jelenti. Egy államét, amelyet a Nyugat eleve úgy alkotott meg, hogy kormányozhatatlan legyen; összezárja az egykori ellenségeket; sakkban tarthassa vele az akkor még maradék Jugoszláviát, majd Szerbiát.
Ahogy Bosznia-Hercegovina létrehozása, úgy a most elfogadott ENSZ-határozat sem szolgálhatja a balkáni népek megbékélését. Hogyan is szolgálhatná, mikor nem vesz tudomást arról, hogy a bosnyákok és az oldalukon harcoló muszlim szélsőségesek mintegy 3500 férfit, nőt és gyermeket öltek meg 1992-ben Srebrenica térségében?! Ők, és azok, akiket elüldöztek – a régiót túlnyomórészt szerbek lakták a háború elején – senki nem érdekelnek.
Washington és szatellitjei egyszerűen kiragadták a ’95-ös mészárlást az események láncolatából, hogy ürügyként használják fel. A szerbek sosem tagadták, hogy megtaroló akciójuk háborús bűncselekmény volt. Egyedül annyit kértek, hogy ennek megfelelően értékeljék és büntessék meg a felelősöket, és ne kivételezzenek a bosnyákokkal és iszlamista támogatóikkal. Vagyis diszkriminációmentességet, egyenlő bánásmódot szerettek volna, ami állítólag a Nyugat egyik alapértéke.
A helyzet nagyon érdekes. Kíváncsian várjuk a Nyugat reakcióját, mivel Koszovó és Montenegró függetlenségét támogatták és ünnepelték, mindkét esetet a nemzetközi joggal összeegyeztethetőnek, a népszuverenitás győzelmének tekintették. Vajon így tekintenek majd arra is, ha a boszniai Szerb Köztársaság kikiáltja a függetlenségét, s esetleg egyesül az anyaországgal?
Attól tartunk, nem. Ez pedig akár egy újabb balkáni háborúhoz is elvezethet. Egy biztos: a szerbek készek megvédeni magukat. Ahogy Aleksandar Vučić fogalmazott: a megadás nem opció. De vajon a Nyugat miért akar egy újabb háborút provokálni?
Forrás: Bekezdések.hu