Site icon Mai Világ

Boszorkányüldözés? A túléléséért küzd Babis

Hirdetés

Egy hónappal a vrbeticei botrány kirobbanása után sem tudjuk, mi is történt valójában hét éve a lőszerraktárban. Közben lenullázódtak a cseh-orosz kapcsolatok, néhány ország az Európai Unió nyugalomra szólító felhívása ellenére is orosz diplomatákat utasított ki, az induló választási kampányban pedig Andrej Babis már nem csak a politikai túlélésért, hanem a különböző, akár börtönnel is végződhető vizsgálatok elkerüléséért is küzd.

Andrej Babis már nem csak a politikai túlélésért, hanem a különböző, akár börtönnel is végződhető vizsgálatok elkerüléséért is küzd.

Ismét megszólalt Milos Zeman a vrbeticei lőszerraktárban hét éve történt felrobbanása, majd az e körül egy hónapja kirobbant botrány ügyében. A cseh elnök másokkal ellentétben nem tartja az egyedüli lehetséges verziónak az orosz szálat, és mindenkit óv attól, hogy a nyomozás befejezéséig ítéletet mondjon az ügyben. Közben előbb felvetette, hogy a lőszerek helytelen raktározása miatt is történhetett a robbanás, majd a napokban az F1 rádiónak nyilatkozva újabb lehetséges verziót vázolt fel. Meglebegtette, hogy ezzel akarhatták egyesek elleplezni a raktárban lévő hiányt. Zeman utalt arra is, hogy ez a lehetőség Marie Benesova igazságügy miniszterrel folytatott beszélgetése során fogalmazódott meg. Az államfő ezzel együtt nem zárta ki az orosz szálat sem, amit Andrej Babis kormányfő és a napokban lemondott főügyész Pavel Zeman az egyetlen verziónak tartanak.

„Zemanra kijelentései kapcsán ismét tüzed okád a cseh sajtó és a politikai elit egy része. Putyin bábjának, nemzetárulónak nevezik, ám az általa feltett kérdésekre valahogy senki sem akar válaszolni”

Kérdés pedig az úgynevezett Vrbetice-üggyel kapcsolatban több is van, mint kellene. Azt már az egyébként bizonyítékokkal alátámasztva máig nem tisztázott Szkripal-ügy során láttuk, hogy a vád megszületése után az információk minősített voltára hivatkozva az ilyen történetekről semmit sem tudhatunk meg, így el kell fogadniuk a politikusok állítását. Ezen kívül általában még egy forrás van, hiszen eközben az MI6-hez közelállónak tartott The Bellingcat szivárogtat meglehetősen egyoldalúan híreket. Természetesen tényfeltáró újságíró munkaként adják mindezt el, a világ pedig kész tényekként kezeli a szivárogtatást. Fel-felmerülnek persze kérdések, de azokkal igazán senki nem törődik.

Hirdetés

De ugyanígy az maradt meg a közvéleményben a tavalyi úgynevezett ricines mérgezési kísérlet kapcsán is, hogy orosz ügynökök akartak így bosszút állni Ivan Konyev szobrának lebontása miatt Prága 6. kerületének polgármesterén. Aztán kiderült, hogy ez nem igaz, a csehek bocsánatot is kértek, ezzel azonban a média már nem nagyon foglalkozott.

„Így van ez most a robbantási ügy kapcsán is. Az a nemzetközi sajtóban fel sem merül, hogy miként vihetett be egy őrzött fegyverraktárba egy ügynök mintegy száz kilogramm robbanóanyagot és két bőröndöt? Vagy hogyan robbanhatott ott fel 800 rakétavető? Az is érdekes, hogy az orosz titkosszolgálatnak csak két szuper ügynöke lenne, Petrov és Bosirov, akik sorra követik el a gazságokat Európában? S ha mindez igaz, akkor miért hallgattak erről hét évig?”

Szóval, miközben nem igazán tudunk biztosan semmit, a cseh-orosz kapcsolatok lefagytak, egymás nagykövetségeit lassan kiürítik, a botrány pedig gyűrűzik tovább. Elgondolkodtató az is, hogy Andrej Babis már április 7-én tudott a végül csak április 17-én szombat este kirobbantott ügyről. Az már világos, hogy a miniszterelnök ezzel a sajtótájékoztatóval azt előzte meg, hogy hétfőn az ellenzéki sajtóban megjelenjen az előkészített kiszivárogtatás, amely kormánya bukásához is vezethetett volna. No, de kiknek volt az útjában Babis? És milyen geopolitikai szálai vannak a botránynak?

„Megannyi kérdés, amelyre konkrét választ nem ad senki, ehelyett annál több a találgatás. Közben pedig a botrány a járvány és egyéb kérdések helyett uralja az induló kampányt”

Andrej Babis kormányfő egyelőre visszaverte a megbuktatására irányuló kísérleteket, ám a győzelemhez ennél többre lesz szüksége. Előbb előre menekülve megelőzte az ellenzéki sajtót, és maga jelentette be, hogy orosz ügynökök robbanthatták fel a raktárt. Ezzel a kormány legalábbis levegőhöz jutott, Babis egy időre kifogta a szelet az ellenzék láthatóan külföldről is megtámogatott akciójának a vitorlájából. De tényleg csak egy időre, hiszen az egyre rejtelmesebbé váló Vrbetice-ügy újabb és újabb fordulatokat vesz. A múlt héten például a kormánykoalíció kisebbik pártját vezető Jan Hamácek került a támadások középpontjába, miután az egyik cseh portál kiszivárogtatta, hogy a belügyminiszter Moszkvában állítólag fel akarta ajánlani a vrbeticei orosz szállal kapcsolatos bejelentés jegelését, ha Moszkva ingyen ad egymillió Szputnyik V vakcinát, és a Kreml támogatja a Putyin és Biden találkozójának színhelyeként Prágát.

Hirdetés

„Ezt követően nem kapta meg a szükséges támogatást a törvényhozás feloszlatásához, így be sem terjesztette az erről szóló indítványt a napokban a liberális pártszövetség”

A Kalózpárt és a Polgármesterek és Függetlenek (Stan) koalíciója az október elején esedékes választások egyik esélyese, ám már láthatóan türelmetlen, és minél előbb megbuktatná az Andrej Babis vezette kormányt, amely április közepe óta immár kisebbségben, a kommunisták (KSCM) külső támogatásával működik. A liberálisok előterjesztését támogatta a jobboldali pártok, a jobbközép Polgári Demokrata Párt (ODS), jobboldali liberális TOP 09 és a kereszténydemokraták (KDU-CSL) szövetsége is, ám az öt ellenzéki pártnak sincs többsége a parlamentben. Babis immár csak kétpárti, az ANO nevű saját populista formációból és a szociáldemokratákból (CSSD) álló kabinetje ezzel újabb támadást vert vissza, és minden jel szerint immár kitölti az időt a választásokig. Ebben a miniszterelnök támaszkodhat Milos Zeman támogatására is.

„Az orosz szál napirenden tartása így messze nem csupán bizonyos geopolitikai érdekeket szolgál, de nyomás alatt tartja a cseh kormányt is”

Babisnak így már nemcsak a járvány alakulásától és a gazdaság újraindításának gyorsaságától, hanem a Vrbetice-ügy fejleményeitől is függ a sorsa. A miniszterelnök pártja akár meg is nyerheti a választást – népszerűsége 25 százalék körül van -, ám a szociáldemokraták és a kommunisták a bejutási küszöb körüli 4-7 százalékos sávban mozognak, miközben a kalózok vezette pártszövetség az ANO-val fej-fej mellett halad, sőt már meg is előzi, az Együtt nevű koalíciót pedig 18 százalék körül mérik. Így aztán hiába bízza meg Zeman ígérete szerint a kormány megalakításával az önállóan a legjobb eredményt elérő Babist, az a jelenlegi állás szerint aligha tud majd többséget maga mögött kialakítani.

 

Hirdetés
Hirdetés

Stier Gábor; moszkvater.com

Hirdetés
loading...
Exit mobile version