Site icon Mai Világ

Botrány a lengyeleknél: lemondott a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője

Hirdetés

Egy kompromittáló hangfelvétel közzététele után kirobbant botrány miatt egy héttel a lengyel parlamenti választások előtt lemondott Slawomir Neumann, a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) frakcióvezetője.

Neumann, aki a PO elnökének, Grzegorz Schetynának legközelebbi munkatársa, a PAP hírügynökséggel közölte döntését. Azt mondta, sajnálja a hangfelvételen rögzített trágár szavakat.

A botrányt kiváltó felvételt pénteken tette közzé a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info). A 2017-ben rögzített, a tavaly őszi lengyel helyhatósági választások előkészületeiről szóló anyag Neumann beszélgetését rögzítette az észak-lengyelországi Tczew város helyi PO-politikusaival. A frakcióelnök nyomdafestéket nem tűrő szavakkal nyilatkozott a városban kialakult helyzetről. Szóba került a PO helyi polgármesterjelöltje is, akit abban az időben ügyészségi eljárás fenyegetett telekkereskedelmi ügyletei miatt. Neumann a felvételen a PO soraiból megválasztott több polgármestert is felsorolt, akik ellen szintén ügyészségi eljárás indult vagy legalábbis eljárás fenyegette őket. Úgy fogalmazott, hogy amíg ezek a politikusok a PO tagjai, a párt megvédi őket, és a bíróságok is nekik kedveznek majd.

Ez utóbbi kijelentések váltották ki a legnagyobb felháborodást.

Az ügyészség egyébként tavaly decemberben magát Neumannt is meggyanúsította azzal, hogy az előző kormány egészségügyi miniszterhelyetteseként visszaélt hatáskörével, és kedvező döntést hozott egy szemészeti magánklinika ügyében: az intézmény ennek következtében törvényellenes módon jelentős anyagi haszonhoz jutott. A politikus tagadta a vádakat.

Hirdetés

A TVP Info bejelentette: vasárnap késő este újabb, Neumannra vonatkozó hangfelvételeket tesz közzé.

A PO a jövő vasárnapi választáson induló legerősebb ellenzéki szövetség, a Polgári Koalíció (KO) magját adja. A KO a legutóbbi felmérésekben 22-28 százalékos támogatottságot élvezett, míg a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság a voksok 44-49 százalékára, és ezzel újból abszolút többségre tehetne szert.

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version