Szappanoperává vált a brit belpolitika, amiből a demokrácia szabályai szerint lehetőség van: rá kell kényszeríteni a pártokat, hogy világossá tegyék, merre látják a kiutat a zsákutcából.
Így talán létrejön az a többség, amely irányt mutat az országnak. Persze lehet, hogy a komédia tragédiába torkol.
Jellemző a brit belpolitika állapotára az a kétbalkezes puccskísérlet, amivel március 24-25-én igyekeztek elmozdítani az Egyesült Királyság miniszterelnökét – értékeli a hét végi fejleményeket Robert Shrimsley, a Financial Times (FT) vezető belpolitikai publicistája. Az EU-ban maradás pártján álló miniszterek először helyettesét, David Lidingtont akarták a helyére ültetni ügyvezető kormányfőnek, ám a kilépéspárti kormánytagok inkább egy brexitert láttak volna szívesen ebben a pozícióban.
Vasárnap délutánra kiderült, hogy az Egyesült Királyságot kormányzó Konzervatív Pártnak előbb el kellene döntenie, milyen brexitet akar, csak ezután tudna új vezetőt választani magának és az országnak. Lidington normális időkben megfelelő váltó személy lenne, ám ő túlságosan maradáspárti a toryk függetlenségpárti részének. Felmerült Michael Gove környezetvédelmi miniszter előrelépése: ő az elmúlt hónapokban igyekezett kompromisszumot találni a remainerek és a brexiterek között, ám ez az utóbbiaknak már elfogadhatatlan.
Theresa May miniszterelnök vezetése látványosan omlik össze: a kormány tevékenysége ma már az ország irányítása helyett egy rossz szappanoperára emlékeztet. A belső viták már a kormányülések vége előtt nyilvánosságra kerülnek, a közös felelősségvállalás megszűnt, az esetleges kormányfőutódok a nyilvánosság előtt igyekeznek erősíteni esélyeiket a párton belüli hatalmi harcban.
A szorongatott helyzetben lévő kormányfő egy hét leforgása alatt háromszor váltott „stratégiát”. Előbb a keményvonalasokat igyekezett rávenni az EU és a kormány brexitmegállapodásának támogatására azzal, hogy alternatívaként a kilépés hosszú elhalasztásával riogatta őket, aminek végén akár el is maradhat a brexit. Aztán a maradáspártiakra gyakorolt nyomást azzal, hogy – kormánya brexitereinek engedve – elvetette a hosszú halasztást lehetőségét, ami azzal a veszéllyel járt, hogy a szigetország a kilépés eredeti, március 29-ei napján megállapodás nélkül kiszakad az EU-ból.
Pénteken (március 22-én) este egy kormányzati hírforrás szerint visszatért az első „stratégiához”. Ezzel sem ért el azonban semmit, mire a kormány feladta, hogy kiutat keressen a holtpontról és a miniszterek elkezdtek vitatkozni az előrehozott választások kiírásának lehetőségeiről.
Miután a szigetországnak április 12-éig tájékoztatnia kell az EU-t, hogy mit szeretne, beleértve ebbe, hogy esetleg válási egyezség nélküli kizuhan az EU-ból (aztán jöhet a gazdasági válság), illetve másik végletként azt is, hogy visszavonja uniós kilépési kérelmét. Az idő tehát szorít, és hogy miként csapong a politika azt jól mutatja, hogy a brexiterek May első „stratégiai” fordulata után azt hihették, megvalósul az álmuk, a megállapodás nélküli kiválás, ám néhány nap eltelt, s most úgy néz ki, hogy a parlament a „lassú brexit” felé terelheti a folyamatokat.
A törvényhozás úgynevezett jelzés értékű szavazásai, amiről hétfőn határoztak, szintén az előrehozott választások felé mutat. Ha valamelyik puhabrexit-változat (norvég modell, az EU-brit vámunió fenntartása) nagy támogatást kap, az olyan stratégia követésére szólítaná fel a végrehajtó hatalmat, amivel az nem ért egyet. A kormány és a parlament jelenlegi patthelyzete – a törvényhozás maga akarna irányt szabni a brexitnek, amit a kormány nem köteles és a kormányfő nem hajlandó kötelező iránymutatásként elfogadni (csak jó tanácsként) – szintén választásokért kiált.
Még a legelvakultabb brexiterek is beláthatják, hogy hova jutottak. A Konzervatív Párt kibékíthetetlenül megosztott, a kormány lebénult, a brexitet nem tudták végrehajtani. Új vezetőre van szükségük, mégpedig gyorsan. Eközben a Munkáspárt könnyen egyesítheti erőit egy homályos puhabrexit-koncepció mögött és megígérheti, hogy ha kormányra kerül és az EU-val megállapodik erről, akkor népszavazást ír ki róla.
Az FT publicistája szerint a parlamenti választás az, ami kiutat hozhat a jelenlegi helyzetből. Ez rákényszerítené a pártokat, hogy tisztázzák az álláspontjukat és a szavazás végén szerencsés esetben kialakulna a többség valamelyik lehetőség mögött. A legkisebb valószínűsége annak van, hogy a britek nagyobb része megállapodás nélküli brexitet akarna.
A hét végén egymillióan követelték az utcán a második függetlenségi népszavazást. Már ötmillióan írták alá azt a petíciót, amely a brit EU-s kilépési kérelem visszavonását követeli.
Az FT cikkírója szerint nem kizárható a kizuhanás az EU-ból és nincs olyan összefüggő terv, amellyel el lehetne ezt kerülni. Eközben van egy szilárd határidő április közepén, amíg dönteni kell.