Brexit után Gerxit? Mi lesz veled Németország?
Úgy szidják az eurózónát és az Európai Központi Bankot Németországban, ahogy az EU-t ütötték-verték 30 éven át Nagy-Britanniában. A két ország között sok a hasonlóság és a sorsuk is hasonlóan alakulhat, ha az unió hívei nem tanulnak a brexit kapcsán elkövetett hibáiból.
Az Egyesült Királyságban az 1990-es évek elején az EU verbális szidalmazása mindennapos volt: Margaret Thatcher konzervatív miniszterelnök például sűrűn figyelmeztetett az európai szuper állam kialakulásának veszélyére, mindennapos dolog volt, hogy Brüsszelt a vízfejű bürokráciával azonosították és ostorozták, hogy az európai parlamenti képviselőket azért, mert munkaidejük egy részét azzal töltik, hogy a parlament két székhelye, Brüsszel és Strasboug között vonatoznak. Így kezdődött a brexit – írja a az ehhez hasonló németországi jelenségekre figyelmeztető cikkében Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistája.
Úgy tűnik ugyanis, hogy valami olyasmi történik most a németeknél, ami a briteknél történt azokban az időkben: a célpont nem az EU, hanem az Európai Központi Bank, illetve az eurózóna. Az FT cikkírója szerint ezek szidalmazásának nyelvezete kicsúszott minden józan kontroll alól. A német média rutinszerűen állítja, hogy az ECB alacsony kamataival a németeket sújtja, mert nekik vannak megtakarításaik. A bank államkötvény-vásárlásait, amelyekkel élénkíti az eurózóna gazdaságát, úgy emlegetik, hogy a német adófizetők pénzét költik más országok állampapírjainak megvásárlására. A Die Welt egyszerűen a németek pénzének eltulajdonításáról ír.
Világosak a párhuzamok a brit és a német történet között.
Az Egyesült Királyság kitűnő üzletet kötött az EU-val: része volt a vámuniónak és az egységes piacnak, de kimaradt az eurózónából és a schengeni övezetből. Számos területen egyéni kivételt kapott az EU szabályainak betartása alól és David Cameron miniszterelnök a 2016-os függetlenségi népszavazás előtt további kedvezményeket taposott ki uniós kollégáiból, hogy azt mondhassa a hazai szavazóknak: jól jár az országuk az EU-val.
Németországot ma a szakértők túlnyomó többsége az euró legfőbb haszonélvezőjének tartja (főként azért, mert a gyengébb gazdasággal rendelkező eurótagállamok gyengítik a közös fizetőeszközt, ami segíti a német vállalatok exportját, amelyek amúgy az erős márkával küszködnének). Németországban azonban nem így látják: úgy érzik, hogy a monetáris unió nem úgy működik, ahogy kellene – ennek egyik példája, hogy átkozzák a nulla közelében lévő kamatlábakat. A németek kényelmetlen tartják, hogy országuk olyan államokkal (Görögország, Olaszország, Portugália, Szlovénia stb.) van összezárva az eurózónában, amelyek vezetőiben nem bíznak.
Nem minden kifogás irracionális – ismeri el az FT publicistája. A németek nagy megtakarításait külföldön fektetik be, ám ennek nem sok hasznát látják. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a G7-országok közül Németország külföldi befektetései hozzák a legkevesebb hasznot. Így aztán egyebek mellett nem mérséklik például a társadalom elöregedéséből fakadó problémát, hiszen a megtakarítók nem számíthatnak arra, hogy jól fial az idős korukra félretett, elhalványuló nyugdíjukat pótolni hivatott pénzük.
Németország hamarosan szembesülni fog két fenyegetéssel. Az egyik, hogy ma is a 19. század végén megalapozott gazdaságára alapoz, legjobb vállalatai, autógyártói, vegyipari és gépipari cégei egy analóg világ szülöttei. Jövőjük bizonytalan. Ma is sok kiváló német mérnök dolgozik az országban, ám a kutatás és fejlesztés élén Kína és az USA menetel. A költségvetési egyensúly bármi áron való fenntartásának dogmája miatt a közszféra – még olyan területeken is mint a zöld energia – alulfinanszírozott.
Az FT cikkírója szerint lehetetlen megmondani ma, hogy a németek hogyan fogják kezelni a technológiaváltást, amelyben élünk, illetve a másik nagy fenyegetést, az európai monetáris unió egyensúlyi gondjait. A legjobb megoldás az lenne, ha bármi áron – azaz a németeknek tabunak számító közös betétbiztosítás és kötvénykibocsátás bevezetésének árán is – fenntarthatóvá tennék az eurózónát, továbbá feladnák a költségvetési szigort, hogy növelhessék a tudományos kutatásra és a technológiai fejlesztésre költhető közpénzt.
Most azonban ennek éppen ellenkezőjét teszik.
És itt is megfigyelhető a párhuzam a britekkel, akik a legjobban tennék, ha az őket is fenyegető geopolitikai és technológiai bizonytalanságokat az EU-n belül kezelnék, nem válnának túlságosan függővé az USA-tól. Sajnálatos módon az unióban maradás mellett kampányolók nem erre helyezték a hangsúlyt. Nem arról beszéltek a szavazóknak, hogy az EU jó dolog, ezért, és ezért, és ezért, hanem csak riogattak, azt szajkózták, milyen károkat okoz, ha kilépnek. Ezzel átadták a terepet a brexitereknek, akik zavartalanul vetíthették a szavazók elé a függetlenség nagyszerűségéről szóló víziójukat.
Németországban is az euroszkeptikusok beszélnek egyszerűen, a választók nyelvén – ahogy azt a cikk elején szereplő hiedelmek mutatják. Az Európa-barát németeknek nem szabadna szem elől téveszteniük, miért vesztetettek brit kollégáik: mert rossz stratégiával gyáván politizáltak – véli az FT publicistája.
Forrás: napi.hu
