Site icon Mai Világ

Brexitegyezmény: siker vagy blöff?

Hirdetés

Igent mondott a brit parlament az Európai Unióval a brexit utáni kereskedelmet szabályozó alkura. A képviselők elsöprő többsége támogatta a megállapodást. Kommentátorok szerint viszont blöff volt a no-deal brexit.

Boris Johnson és Brüsszel a brexit utáni kereskedelemről szóló egyezményét a harmadik olvasatban 521 brit parlamenti képviselő támogatta 73-mal szemben. Így szerda délután a jóval EU-barátabb Lordok házába küldték további vitára, hogy szerda éjféltől – a királynő szentesítésével – törvényerőre emelkedhessen.

A fő ellenzéki erőnek, a Munkáspártnak végül nem sok választása maradt: bár Kier Starmer pártvezér szerint az Unió és a britek kereskedelmét az újévtől szabályozó alku “vékony”, a Labour végül megszavazta, mert nem akart megállapodás nélküli brexitet. Az árnyékkormány három tagja azonban lemondott, 36 képviselő pedig fellázadt és tartózkodott.

A konzervatív párt brexit-párti kemény magja már kedden jelezte, hogy elfogadják az egyezményt – annak ellenére, hogy az általuk korábban hazafias szólamokkal támogatott halászati ágazat árulással vádolta meg a Johnson-kormányt.

Maga a miniszterelnök szerint az alku valami olyat valósít meg, ami korábban hihetetlennek tűnt: pontot tesz a világháború utáni brit politikát folyamatosan terhelő vitára, az Európával való kapcsolat kérdésére.

Hirdetés

“Őszintén… megcsináltuk a brexitet, tartsuk is úgy és innentől egyesítsük az országot és ragadjuk meg a lehetőségeinket” – mondta Boris Johnson. Emellett azt ígérte, hogy Nagy-Britannia az EU “legközelebbi barátja, egy szabadkereskedő, liberális, kifelé tekintő és a jót képviselő erő marad”.

Az 1200 oldalas egyezmény hivatalos példányát szerdán írta alá Brüsszelben Ursula von der Leyen bizottsági elnök, majd a brit királyi légierő gépe vitte Londonba, hogy ott Johnson is ellássa kézjegyével.

Kommentátorok kiemelték: Brüsszel és a britek megállapodása nem foglalja magába a a brit gazdaság 80%-t adó szolgáltatási szférát. Így például a londoni City pénzügyi szolgáltatási termékeiről valószínűleg később fognak alkudozni.

A brexitellenes Guardian című lap kommentárja szerint a no-deal brexittel való fenyegetőzés az egyik legnagyobb átvágás volt a brit politika történetében. “Soha nem volt valódi opció… Boris Johnson úgy játszotta a no-deal őrült szerepét, mintha erre született volna” – állt a cikkben.

A lap szerint Nagy-Britannia mindig is a gyengébb fél volt a tárgyalásokon és a “no-deal” soha nem volt komoly opció, mert hatalmas “öncsonkítás” lett volna, amely még a globális pénzügyi stabilitást is fenyegette volna.

Hirdetés

Helyette egy olyan egyezménybe ment bele London, amely megvédi az EU érdekeit és aláássa a brit érdekeket – írja az amúgy Európa-párti újság.

A lap szerint az sem igaz a mostani szavazással eltűnik a brit politikából az “Európa-kérdés” és emlékeztet, hogy 2025 január 1-én a felek felülvizsgálhatják az alkut. Ezért az a következő parlamenti választási kampány témája lehet.

A minőségi konzervatív Telegraph közben már szerdán délután tele volt a Johnsont méltató cikkekkel.

“Boris biztosította a valódi brexitet – sikerre visszük?” – állt az egyik vezércikkben, amely megemlítette: az ország kilépett a közös piacból, a vámunióból és nincs joghatósága az Európai Bíróságnak, ez a brexit, “szabadon alakíthatjuk a sorsunkat”.

A többi cím szerint Johnson “Sikeres volt, ahol mások kudarcot vallottak, mert elfogadta a brexit logikáját”, “Nagy-Britannia elnyerte szuverenitását a gyászoló EU-tól. Ez a lehető legjobb alku, amiről álmodhattunk” és “A bosszúálló Unió megpróbálta megalázni Britanniát, de mi megmutattuk, hogy karakterünk része a függetlenség”

Hirdetés
Hirdetés

A vehemensen brexit-párt Daily Express viszont ezt emelte ki: péntektől nem mehet Európába a brit kolbász – mivel a hűtött – és nem fagyasztott – félkész hústermékek kereskedelméről nem sikerült megállapodni.

Nyitókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (b) és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, miután aláírták az Egyesült Királyság és az EU közötti, Brexit utáni kereskedelmi kapcsolatokról szóló megállapodást 2020. december 30-án.
Forrás: infostart
Hirdetés
loading...
Exit mobile version