EurópaGazdaságVilág

Brüsszel diktátumot küldött Trumpnak

Hirdetés

Az Európai Unió akár 95 milliárd euró értékű amerikai exportra vethet ki újabb vámokat, ha az Európai Bizottság és a Donald Trump vezette amerikai kormány közötti kereskedelmi tárgyalások nem vezetnek kielégítő eredményre – erősítették meg uniós források a Bloombergnek.

Az EU által tervezett ellenintézkedések leginkább az ipari termékeket, köztük a Boeing repülőgépeit, az amerikai autókat és a bourbon whisky-t érintenék, utóbbi korábban lekerült a megtorlási listáról, most azonban újra szerepel rajta.

A konkrét termékkör és a vámszintek véglegesítéséről június 10-ig egyeztetnek a tagállamokkal és egyéb érintettekkel, a döntéshez nincs szükség egyhangú szavazásra.

Az Európai Bizottság e héten kezdi meg a tárgyalásokat Washingtonnal, és továbbra is a megállapodásban bízik. Ursula von der Leyen bizottsági elnök kijelentette:

Továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a tárgyalásos megoldások mellett az Egyesült Államokkal.

Hirdetés

Hozzátette, hogy „jó megállapodásokat lehet kötni, amelyek mindkét fél – az európai és amerikai fogyasztók és vállalatok – javát szolgálják”. Ugyanakkor megerősítette, hogy az EU „minden eshetőségre felkészül”, és az elindított konzultációk ehhez szolgáltatnak alapot.

A Bloomberg által megszerzett adatok szerint a megcélzott amerikai áruk részletes bontásban a következőképp alakulnak:

  • 10,4 milliárd euró értékű repülőgép,
  • 10,3 milliárd eurónyi autóalkatrész,
  • 12,9 milliárd eurónyi vegyipari termék,
  • 12 milliárd euró értékű gép,
  • 7,2 milliárd euró elektronikai termék,
  • 2 milliárd euró motorjármű,
  • valamint 6,4 milliárd euró agrár-élelmiszeripari export.

Bár a vámszinteket még nem határozták meg, azok csak a konzultációs időszak után és a tárgyalások függvényében kerülnek nyilvánosságra. Brüsszel ezen kívül további 4,4 milliárd euró értékben vizsgálja egyes uniós kivitelek – például acélhulladék és vegyipari termékek – amerikai korlátozásának lehetőségét is.

Az EU a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) is panaszt kíván tenni az „viszonosságinak” nevezett amerikai vámintézkedések miatt. Ezek közé tartozik a 25%-os vám a járművekre és alkatrészeikre, valamint egy ideiglenes 10%-os általános vám. A brüsszeli álláspont szerint ezek a lépések „nyilvánvalóan megsértik az alapvető WTO-szabályokat”.

A megtorló lista az eddig bevezetett 21 milliárd euró értékű EU-s válaszvámokat egészítené ki, amelyek Trump acél- és alumíniumvámjaira válaszul születtek.

Hirdetés

Bár az EU 90 napos haladékot adott ezek újabb kiterjesztésére, a megegyezés esélye továbbra is csekély.

Ahogy arról már többször írtunk, 2024-ben az EU 531,6 milliárd euró értékben exportált árut az Egyesült Államokba, míg az import 333,4 milliárd eurót tett ki – vagyis az EU 198,2 milliárd eurós kereskedelmi többletet könyvelhetett el áruk tekintetében. Szolgáltatásokkal együtt az amerikai oldalnak van többlete, így

a teljes kereskedelmi egyenleg mindössze 48 milliárd eurós EU-fölényt mutatott, ami az összforgalom csupán 3%-át jelenti.

 

A Bizottság ugyanakkor attól is tart, hogy Trump globális vámháborúja – különösen Kínával szemben – EU-ba terelhet olyan árukat, amelyek más piacokon akadályba ütköznek. Emiatt Brüsszel bejelentette: figyelemmel kíséri az esetleges importeltérítéseket, különös tekintettel Kínából érkező árukra.

Hirdetés
Hirdetés

A lehetséges intézkedések súlyos következményekkel járhatnak egyes amerikai vállalatokra nézve. A Boeing például különösen érzékenyen reagálhat az európai vámokra: a cég 2025 hátralévő részére szóló szállításaiból mintegy 58 darab gépet EU-államok rendeltek meg, és további 50-et kínai légitársaságok, amelyek már jelenleg is elutasítják az új megrendeléseket a pekingi–washingtoni kereskedelmi feszültségek miatt.

Portfolio

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!