Site icon Mai Világ

Brüsszelben is betiltják a „feketézést”

Hirdetés

A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) szerdán közölte, hogy törli szóhasználatából a „feketeutas”, illetve a „feketén utazni” kifejezéseket azokra vonatkozóan, akik nem fizetnek – írta a The Brussels Times helyi hírportál. Elmebaj újratöltve!

A vállalat szerint negatív megkülönböztetésnek tűnhet, ha a bliccelőket a holland nyelvben használatos „zwartrijders”, azaz „feketén utazó” szóval jelölik. (A Flandria országrészbe ékelődött belga fővárosi régió hivatalosan kétnyelvű, tehát a francia és a holland nyelv használata egyenjogú.)

A STIB szóvivője, Ann Van Hamme elmondta a belga sajtónak: ez az első alkalom, hogy „diszkriminatív értelemben” gondoltak erre a kifejezésre, de mindenképpen más megfogalmazást szeretnének találni a kihágás megjelölésére.

A belga nemzeti vasúttársaság is jelezte, hogy egy ideje már nem használja ezt a kifejezést, ugyanakkor

a flamand kormány felügyelete alá tartozó De Lijn tömegközlekedései vállalat továbbra is használni fogja a szókapcsolatot, mivel utasaitól ezzel összefüggésben eddig soha nem kapott negatív visszajelzést.

Németország három legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban és Münchenben a busz- és vonattársaságok a múlt hét végén megszüntették a „schwarzfahren” szó használatát – amely a „zwartrijden” német megfelelője –, mivel egyre többen tartották úgy, hogy a kifejezés negatív felhanggal bír a fekete bőrű emberekre nézve.

Hirdetés
Nagy kérdés, hogy mi lesz a feketegazdaság, feketevágás, feketemunka kifejezésekkel. (Fekete-Győrt most hagyjuk, az könnyen helyettesíthető.)
De például a feketegazdaságból sötétszürke lesz? Szürkegazdaság már van, fehér is – az amúgy is szitokszó Brüsszelben, és mást is jelent –, tehát újabb színekre lesz szükség.
Ugye kitalálták már, melyekre?
Forrás: 888
Hirdetés
loading...
Exit mobile version