Gazdaság

Brutálisan drágult a tej és a tojás, ez az oka

Hirdetés

Szeptemberben 5,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek ára 4, az élő állatok és állati termékek ára pedig 7,9 százalékkal nőtt.  A mezőgazdasági ráfordítási árak 2017 január–szeptemberében 0,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, míg maguk az árak 3,4 százalékot nőttek egy év alatt. Szeptemberben jókora áremelkedést láthattunk több területen is. A gabonafélék ára 6,8, ezen belül a búzáé 13, a kukoricáé 4,0 százalékkal nőtt. A gyümölcsök ára 13 százalékkal emelkedett, ezen belül az almáé 68 százalékkal nőtt, a szőlőé 5,7 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 0,8, a vöröshagymáé 12 százalékkal magasabb, a paradicsomé 1,3 százalékkal alacsonyabb lett. Az élő állatok termelőiár-szintje 3,4, az állati termékeké 19 százalékkal emelkedett.

A tej ára ugyanebben az időszakban 30, a tojásé pedig 1,3 százalékkal nőtt. Ennek oka, hogy a mezőgazdasági termelői árak 3,4 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 0,9 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék ára ugyanakkor 0,9 százalékkal mérséklődött, de nem mindegyik: a paradicsom összességében 3,6 százalékkal lett drágább. Növekedést az étkezési paradicsom esetében mértek, az ipari paradicsom ára 2,2 százalékkal visszaesett. A burgonya ára 9,4 százalékkal csökkent, a vágósertés ára 17, a tej ára pedig 26 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!