Félbeszakad az Országgyűlés ülése-hamarosan verekedés is jöhet
Szikrázik a levegő a parlament keddi ülésnapján, a Fidesz képviselőinek kamerázása miatt Magyar Péter vezetésével kivonult az ülésteremből a teljes
Read MoreSzikrázik a levegő a parlament keddi ülésnapján, a Fidesz képviselőinek kamerázása miatt Magyar Péter vezetésével kivonult az ülésteremből a teljes
Read MoreAz előző két miniszterelnököt, Rogán Antalt, több igazságügyi minisztert és fideszes képviselőt is a végrehajtói visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság elé citálna
Read MoreVélhetően nem ilyen válaszban reménykedtek a Sándor-palotában. Választ kapott a Sándor-palota és Sulyok Tamás a Velencei Bizottságtól azt követően, hogy az államfő május
Read MoreAz Országgyűlés hétfőn szavaz az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról, amely egyszerre érinti a köztársasági elnök, az alkotmánybírók, a legfelsőbb bírósági vezetők és az
Read MoreHétfőn Gulyás Gergely váratlanul bejelentette, hogy távozik a Fidesz frakcióvezetői posztjáról. A korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel mindössze két hónapig
Read MoreÚjabb politikai vita bontakozott ki a magyar falvak jövőjéről, miután Bart István, a Gazdasági Minisztérium frissen kinevezett helyettes államtitkára olyan kijelentéseket tett,
Read MoreRadnai Márk, az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy új társadalmi részvételi platformot fejlesztenek, amelyet augusztus végén nyitnak
Read MoreHazugságnak nevezte Magyar Péter miniszterelnök állításait a 2018-as amerikai útjáról Áder János, aki bejelentette: büntető- és polgári pert indít az
Read MoreA magyar közutak állapotáról és a közlekedési fejlesztések finanszírozásáról osztott meg részletes bejegyzést Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A
Read MoreA miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik: a parlament hétfőn szavaz az Alaptörvény 17. módosításáról, amelynek „hatálybalépését
Read More