Site icon Mai Világ

Csellel szerzi meg Putyin Ukrajnát

Hirdetés

Egyszerűsített eljárásban szerezhetik meg az orosz állampolgárságot a délkelet-ukrajnai Donyec-medence szakadár területeinek lakói Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Kreml honlapján szerdán közölt rendelete szerint.

A rendelet értelmében az orosz belügyminisztérium illetékes szerveinek három hónapon belül el kell bírálniuk a hozzájuk benyújtott honosítási kérelmeket. Az egyszerűsített honosítás keretében a hatóságok eltekintenek az oroszországi ötévi helyben lakás kötelezettségétől.

Ukrajna a 16 és 60 év közötti, orosz állampolgárságú férfiaknak tavaly novemberben megtiltotta, hogy beutazzanak a területére. Moszkva azt közölte akkor, hogy nem készül válaszlépésekre, sőt megkönnyíti az ukránok számára az orosz állampolgársághoz jutást. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta: ennek törvényi akadálya nincs.

Putyin tavaly decemberben írta alá azt a március 24-én hatályba lépett törvényt, amely felhatalmazza az elnököt annak meghatározására, hogy a külföldiek mely kategóriái kaphatnak humanitárius okokból egyszerűsített formában orosz állampolgárságot. A jogszabály megkönnyíti az érintettek önkéntes Oroszországba költözését is. Az orosz belügyi tárca bejelentette, hogy az intézkedés elsősorban Ukrajna délnyugati részének lakosaira vonatkozik majd.

A régióból több mint egymillióan költöztek át Oroszországba. Közülük 77 ezren kaptak ideiglenes vagy állandó menedéket. A többiek munkavállalási, lakhatási vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Délnyugat-Ukrajna szakadár területeit 2014 óta Oroszország által támogatott fegyveresek tartják ellenőrzésük alatt.

Hirdetés

Vjacseszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva “abszolút igazságos és természetes”, az érintettek számára “rendkívül fontos” lépésnek nevezte a honosítás leegyszerűsítését.

“Ez Oroszország kötelessége ezen oroszul gondolkodó emberekkel szemben, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kijevi rezsim elnyomó intézkedései miatt. Ukrajna elutasítja, hogy saját állampolgárainak ismerje el őket azzal, hogy gazdasági blokádot vezetett be ellenük, kirekesztette őket a választásokból, és katonai erőt alkalmazott velük szemben” – mondta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Szentpéterváron elmondta, hogy Putyin a megválasztott ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szavaival és tetteivel összhangban kívánja alakítani Moszkva és Kijev viszonyát. Rámutatott: sok a “fehér folt” azzal kapcsolatban, hogy az új ukrán vezető miként viszonyul a kétoldalú kapcsolatok alapvető kérdéseihez. Ezért, mint mondta, Oroszország érdeklődéssel várja Zelenszkij megnyilvánulásait például az Ukrajnában fogva tartott oroszok, mások mellett Kirill Visinszkij, a RIA Novosztyi Ukraina főszerkesztőjének ügyében.

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version