Sport

Csoportos nemierőszak vádjával elítélték a Milan és a Real Madrid korábbi játékosát

Hirdetés

Kilenc év börtönbüntetésre ítélték az AC Milan és a Real Madrid egykori támadóját, Robinhót – írja a sport365 cikkére hivatkozva a magyar Jelen.

A brazil futballista még 2013-ban, egy milánói szórakozóhelyen vett részt egy csoportos nemi erőszakban barátjával, Ricardo Falcóval. Noha azt állították, a nő alkohol hatása alatt állt, és valójában közös megegyezéssel történt az aktus, a bíró ezt nem vette figyelembe az ítélet során.

A megerőszakolt nő ügyvédje az ítélet kapcsán elmondta:

Ez egy jó példa a nők védelmére. Szükség esetén tud működni a rendszer.

A 36 éves csatár októberben korábbi csapatához, a Santoshoz szerződött, ám az ítélet után a klub azonnal szerződést bontott vele.

Hirdetés

Robinho korábban is tagadta bűnösségét, így minden bizonnyal él fellebbezési jogával, vagyis jogerős ítéletről egyelőre nem beszélhetünk.

A brazil támadót már 2009-ben is vádolták nemi erőszakkal. Állítólag egy leedsi szórakozóhelyen erőszakolt meg egy nőt. Akkor azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és az ügyet elsikálták. Az olasz bíróságok azonban – még ha 7 év kellett is hozzá – nem hagyták futni a férfit csupán azért, mert híres labdarúgó.

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!