Európa

Csúnyán leleplezte az ukránokat a BBC riportja

Hirdetés

A BBC stábja a kelet-ukrajnai Pokrovszkba látogatott – az erről készült riportot itthon az Index.hu szemlézte. Mint írták, az egykor virágzó, 60 ezer fős települést mára alig lakják, a város az oroszok hosszú ideje tartó ostroma miatt gyakorlatilag szellemvárossá vált. Az ott maradt emberek helyzete egyre kilátástalanabb, de néhányan még mindig kitartanak, és hisznek abban, hogy a háború kimenetele pozitívan végződik Ukrajna számára.

– Egyre népszerűbb azonban a tárgyalás gondolata, mivel többen úgy vélik, nincs értelme ragaszkodni az elfoglalt és porig rombolt területekhez – tették hozzá.

A teljes riportot nem idézném, akit érdekel, olvassa el az Index.hu oldalon. Kigyűjtöm viszont azokat a „lakossági” nyilatkozatokat, amelyek a háború folytatásával kapcsolatban születtek. Úgy hiszem, ezzel az anyaggal a BBC lerántotta a leplet arról, hogy az ukránok mennyire eltökéltek vagy mennyire nem a háború folytatását illetően. Kezdjük az egyetlen emberrel, aki arról beszélt, hogy kitartana a háborúban:

Vitalij: Nem hiszem, hogy helyes lenne magára hagyni az embereinket. Addig kell harcolnunk, amíg győzelmet nem aratunk, és Oroszországot meg nem büntetik a bűneiért.

A többség azonban befejezné a háborút. Az Index.hu is kiemelte a cikkben, hogy „most már egyre többen gondolják, hogy ideje tárgyalni az oroszokkal”.

Hirdetés

Viktorija Vaszilevszka (50): Azt akarom, hogy vége legyen a háborúnak. Tárgyalásokat kell folytatni. Az Oroszország által elfoglalt területeken úgysem maradt semmi. Minden elpusztult, az emberek pedig elmenekültek.

Larisza: Ideje tárgyalni Oroszországgal. Olyan sok fiunk hal meg, olyan sokan megsebesültek. Az életüket áldozzák, és ez így megy tovább és tovább.

Roman (20): Nem hiszem, hogy a terület, amiért harcolunk, megérne egyetlen emberéletet is. Sok katonánk meghalt. Fiatal férfiak, akiknek lehetett volna jövőjük, feleségük és gyerekeik. De nekik a frontra kellett menniük.

A nyilatkozók aránya 3:1-hez, vagyis a többség nem akarja folytatni a háborút. S ez főképp annak tükrében beszédes, hogy tudjuk: a BBC aligha akart olyan anyagot közölni, amely igazolja, hogy az ukránok nem akarnak tovább harcolni.

Csak hát – gondolom – nem nagyon találtak olyanokat, akik tovább harcolnának. S e riportban azok az emberek, akik az oroszokkal való megegyezésről és a háború befejezésének szükségességéről beszéltek, akár a háborúpártiak célkeresztjébe is bekerülhettek a nyilatkozatukkal. Mégis szembementek a központi akarattal, mert annyira elkeseredettek.

Hirdetés

Mellesleg teljesen igazuk van, a háborút be kell fejezni, és békét kell kötni! Ez mindannyiunk érdeke! Az ukránoké is!

bekezdesek.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!