Európa

Dagad a korrupciós botrány az EP körül, az egyik alelnök is bilincsben

Hirdetés

Pénteken több más személlyel együtt őrizetbe vették az Európai Parlament egyik alelnökét, a görög szocialista Eva Kailit. A politikus a gyanú szerint érintett lehet abban az ügyben, amiben a vizsgálatok szerint egy Perzsa-öböl menti ország pénzzel, valamint ajándékokkal vesztegette meg az Európai Parlament tisztségviselőit.

ANépszava a Le Soirra hivatkozva azt írja, hogy a bűnszervezet, korrupció és pénzmosás gyanúja miatt legkevesebb 17 helyszínen tartottak házkutatást, öt embert, köztük egy volt európai parlamenti képviselőt pedig kihallgatásra őrizetbe vettek Brüsszelben.

Az őrizetbe vettek között van az Európai Parlament 14 alelnökének egyike, az ellenzéki görög párt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) tagja, Eva Kaili is. A 44 éves politikus, volt televíziós műsorvezető tagságát a történtek miatt azonnali felfüggesztették a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-frakciójában.

 

Az S&D képviselőcsoport közleményében kijelentette, hogy „megdöbbent az európai intézményekben tapasztalható korrupciós vádak miatt”, és „teljes mértékben együttműködik hatóságokkal”.

A Mandiner cikke szerint a görög politikus mellet a belga szocialista Maria Arena és Marc Tarabella irodáiban razziázott a rendőrség, összesen 600 000 eurónyi készpénzt, számítógépeket és mobiltelefonokat foglaltak le. Úgy tudni, a rendőrség egy parlamenti asszisztenst, egy lobbistát, Pier Antonio Panzeri (S&D) volt EP-képviselőt és Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) 2021 novemberében megválasztott főtitkárát is őrizetbe vette.

A hatóságok egy Öböl-menti országot gyanúsítanak azzal, hogy anyagi ellenszolgáltatást nyújtva befolyásolni kívánták az Európai Parlament döntéshozóit, a pénz mellett nagy értékű ajándékokat is felajánlva, a számukra előnyös politikai döntéseikért cserébe- közölte a belga szövetségi ügyészség.

Hirdetés

A Politico beszámolója szerint a foci vb-nek otthon adó Katarról van szó. A világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkező emírség a FIFA-tisztségviselőknek adott pénz miatt nyerhette el a rendezés jogát. A belga nyomozók ebben a konkrét ügyben most azt vizsgálják, hogy Katar megpróbált-e olyan módon befolyásolni a parlamenti pozíciókat, amelyek „túlmutatnak a klasszikus lobbitevékenységen”.

Dohának a legtöbbször a bevándorló munkaerő jogaival kapcsolatban kellett magyarázkodnia, egyes források alapján több száz, de akár ezer életet is követeltek a sportesemény előkészületei.

Eva Kaili nemrég nagy plénum előtt méltatta Katart, mondván az a munkajogok zászlóvivője. Tény, hogy 2020-ban módosították a bevándorlók munkaügyi jogait és kötelességeit összefogó úgynevezett kafala-rendszeren. Ennek köszönhetően elméletben már lehetőségük van a bevándorlóknak is munkahelyet váltani, elhagyni az országot, valamint szigorúbb szabályok vonatkoznak a munkaadókra a fizetések időzítése szempontjából.

Az ügyben Michel Claise vizsgálóbíró vezetésével még 2022 júliusában kezdtek nyomozni. Fontos részlet, hogy a mentelmi joga által védett parlamenti képviselőket csak úgy lehet letartóztatni, ha tetten érik.

Az Euronews megkeresésére az Európai Parlament azt közölte, hogy folyamatban lévő ügyeket nem kommentálnak, de – ahogy eddig is -, teljes mértékben együttműködnek az illetékes szervekkel. „Az EU-ban sehol nincs helye a korrupciónak. A hatóságokat teljes mértékben támogatjuk” – áll a közleményükben.

Hirdetés
Hirdetés

napi.hu

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!