EurópaItthon

Daniel Freund: A magyar uniós elnökség minden várakozást alulmúlt

Hirdetés

A hungarofób képviselő szerint Orbán nem vitte előbbre Európa ügyét, „bármennyire is hangoskodott”.

A magyarfóbiájáról elhíresült Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő ezúttal is kitett magáért a honlapján közzétett „értékelésében”, amelyben a magyar EU-elnökségről osztotta meg a gondolatait. Freund röviden úgy gondolja, hogy
„beigazolódtak az előzetes aggodalmak: a magyar EU-elnökség minden várakozást alulmúlt.”

Szerinte jogos volt a kétkedés, hogy „rá lehet-e egyáltalán bízni a feladatot az Orbán-kormányra, miután az felszámolta a demokráciát és az ország ellen több jogállami eljárás is folyamatban van.”

Freund úgy véli, a hatalom leszerepelt: szerinte más kormányok is ellátták a tisztséget EP-választás után, de Orbánék mindössze 8 törvényjavaslatot hoztak tető alá, míg a többiek az utóbbi két alkalommal 23-at, illetve 20-at. „Nem csupán ezzel a számmal van gond, hanem az elvégzett munka minőségével is”, írja.

Hozzáteszi: az „úgynevezett békemisszióval” Orbán Viktor alighanem (!) megsértette az uniós alapszerződéseket, hiszen „nem járhatott volna el az EU nevében.” Szerinte Orbán azt érte csak el, hogy a Bizottság bojkottálta a magyarországi rendezvények zömét. A magyar vezetés cseppet sem „tisztességes közvetítőként” lépett fel.

Hirdetés

„Amikor az utolsó pillanatban tűzszünettel próbálkozott Ukrajnában, lepattant Zelenszkijről, de azért ismét csak aláásta a földrész egységét”  – írja a képviselő.

Freund ezt követően úgy érezte, kötelessége a magyar belpolitikáról is ítéletet hirdetnie: szerinte a fél év alatt „semmiféle jogállami ígéret nem vált valóra.

A demokrácia nem működik, ennek megfelelően Brüsszel nem oldotta fel a befagyasztott pénzeket. Sőt egymilliárd euró végleg fuccsba ment.
Emellett erős a gyanú, hogy a kormány lehallgatta az ellenzék vezetőjét, valamint az országba látogató uniós delegáció tagjait. Nem látni, hogy a Fidesz letérne az autoriter útról.”

A képviselő hangsúlyozza: „Orbán egy jottányit sem vitte előbbre Európa ügyét, bármennyire is hangoskodott. Ennélfogva csak örülni lehet, hogy vége ennek a félévnek és jönnek a lengyelek, velük pedig bizonyos fokig helyreállnak a normális állapotok.”

 

Hirdetés

(Mandiner)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!