Itthon

Deutsch Tamás végre jól helyretette Ujhelyit

Hirdetés

A Tabumentes Országmentés csoport szervezésében ült le egymással vitázni a Fidesz és az MSZP EP-képviselője.

A vitán szóba került a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése is, amelyről nem egészen ugyanazt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje.

Ujhelyi szerint amit a Fidesz előad az ügyben, „az magyarázkodás. Orbán Viktor politikáját elítélték.

Az eseményről beszámoló Index szerint az MSZP-s képviselő példaként hozta fel, hogy aznap már úgy találkoztak a néppárti vezetők az uniós csúcsra készülve, hogy Orbán Viktor nem lehetett ott, a magyar kormány befolyási képessége a pártcsaládján belül innentől Ujhelyi szerint a nullával egyenlő.

Deutsch Tamás szerint viszont az a helyzet, hogy a Fidesz továbbra is a Néppártban dolgozik, aminek Szájer József továbbra is az (egyik) második embere, Járóka Lívia továbbra is európai parlamenti alelnök – írja az eseményről az Index. Deutsch hozzátette: az MSZP kétfős EP-delegációja arra nem elég, hogy észrevegyék, bementek-e a terembe, a választók folyamatosan megvonták tőlük a bizalmat a „fantasztikus, magyar érdekekért kiálló politikátokért” cserébe.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!