Site icon Mai Világ

Döbbenetes francia felmérés: a lakosok kétharmada szerint az iszlám összeegyeztethetetlen a francia társadalommal

Hirdetés

Egy Ifop-kimutatás szerint a franciák mintegy kétharmada, azaz 61 százaléka szerint „az iszlám összeegyeztethetetlen a francia társadalommal.”

A kutatás eredményei 2018 februárjához képest nyolcszázalékos növekedést mutatnak – írja a 888.hu a helyi sajtóra hivatkozva.

Az iszlámhoz – nem meglepő módon – másképp viszonyul a francia jobb- és baloldal. A szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) szimpatizánsainak több mint fele (54 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy az iszlámnak helye van Franciaországban, míg a Marine Le Pen-féle jobboldal 85 százaléka ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik.

Frédéric Dabi, az Ifop közvélemény-kutató intézet vezető munkatársa szerint az iszlám előretörésével egyre erősebbé válnak a szekuláris, azaz a vallás és a politika különválasztását követelő hangok, míg 2005-ben például a franciákat sokkal inkább érdekelte a vallások közti egyenlőség.

Az iszlamizáció megerősödésének hatására egyre többen tiltanák be a vallási jelképeket, a megkérdezettek 75 százaléka egyetért azzal, hogy közintézményekben ne lehessen ilyen jelképeket kihelyezni, míg 72 százalékuk magáncégekre is kiterjesztené a tilalmat.

Forrás: 888

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version