Európa

Döbbenetes: Már gyerekeket képeznek katonának Ukrajnában!

Hirdetés

Több tízezer iskolás gyereket képeznek katonának Ukrajnában – ezzel a címmel közölt cikket az Index.hu. Mint a hírportál megírta: a nyugati médiumok arról számoltak be, hogy az ukrán diákokat iskolán kívül, csoportokban képzik katonai feladatokra. A Deutsche Welle és az Euronews a nyugat-ukrajnai Sepetovkában működő iskola utáni csoportról forgatta tudósítását, amelyről a Sztrana készített összefoglalót – ezt szemlézte az Index.hu.

A sepetovkai csoport hetente háromszor találkozik, hogy felkészítse a gyerekeket a háborús országban való életre. Még 2015-ben alapította Elena Dracsuk altiszt, és „a 2022-es orosz invázió után vált fontossá” – mondták az újságírók.

Miközben az idősebb gyerekek katonai ismereteket tanítanak a fiatalabbaknak – például egy Kalasnyikov támadófegyver összeszerelését –, Dracsuk figyeli őket. A gyerekek fapuskák segítségével gyakorolják a különböző harci készséget. A gyerekek taktikai technikát is tanulnak, és fizikai gyakorlatokat végeznek.

Egy Daniel nevű kisfiú kijelentette, hogy kész a frontvonalban harcolni. Szerinte a csoportban elsajátított készségek „segítenek majd elűzni az ellenséget a földünkről”.

Hirdetés

Egy másik, fiatalabb fiú, Stepan szintén azt mondta, hogy katona lesz. Újságírók szerint Ukrajnában több száz ilyen ifjúsági csoport alakult a kormány támogatásával. Országszerte 74 ezer fiatal vesz részt bennük.

Beleborzongok, ha elolvasok egy ilyen hírt. Normális esetben ugyanis egy gyermeket nem a háborús országban való életre kell felkészíteni, hanem csak úgy általában a békés, normális ÉLETRE! Döbbenetes, amikor fiatal fiúkat, kölyköket látok fegyverrel a kézben, mint ahogy vérlázító, amikor nőket öltöztetnek egyenruhába.

A gyerekeknek és az asszonyoknak – és egyébként mindenkinek – távol kellene maradnia a háborútól, és békében kellene élnie. Sajnos azonban Ukrajna nyugati kottából játszó végrehajtói más szerepet szántak az országnak és az ukrán népnek. Valakik ott, távol, a pénzeszsákok mögött úgy döntöttek, hogy feláldozzák az ukránokat azért, hogy legyőzzék, de legalábbis gyengítsék az oroszokat.

Nekik semmi sem szent, csak a profit. És ennek egy egykoron 42-43 milliós ország látja kárát! S a legszomorúbb, hogy ennek nem kellene így lennie!

Forrás: Bekezdések.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!