Döbbenetes tényfeltárás: az európai választások elhallgatott története

Nos, egy alapvetően hibás kiindulópont és, mint tudjuk, ha a kiindulópont hibás, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a célt is elvétjük.

Így történik ez a cigányok választási ügye körül kialakulni látszó botrány esetében is, amit az az interjú generált. Ebben egy cigányügyekben jártas szakértő –, aki maga is cigány származású –, mesél az októberi választás siralmas eredményének valódi okáról. Ami leginkább megragad az olvasóban az interjú olvasásakor, az, amikor a szakértő leplezetlen őszinteséggel beszél arról, hogy a cigány nem egy nép, hanem egy jelenség.

Igazán figyelemfelkeltő az is, ami ez után következik:

Először is szögezzük le, a cigány nem egy nép – egy jelenség. Az ő korabeli migrációjuk a mostani migrációval megegyező történet. Elindultak Indiából, vagy, ha mélyebbre ásunk, Egyiptomból, útjukon hozzájuk csapódtak más népek kirekesztett, szabad életmódra vágyó fiai. Nincs identitásuk, csak ideológiájuk, ami nem más, mint – ha nem fogadsz el, kirekesztő vagy. Visszaélnek azzal, hogy nincs hazájuk, rasszizmussal zsarolnak. Elvárják, hogy befogadják őket, de nem ők alkalmazkodnak, hozzájuk kell alkalmazkodni. Nincs vallásuk – innen-onnan összeszedtek valamit. Sajnos elmondható, hogy a társadalom és az egyház rontotta el őket, amikor semmilyen kötelezettséget, semmilyen szabályt nem állított fel számukra. Inkább büntette, kirekesztette és elfogadta őket olyannak, amilyenek. A gyűlölet nem a magyarokban, hanem a cigányokban van. Nem szeretem a „roma” megnevezést, mert a roma embert jelen, tehát a nem roma, nem ember.

Ebből a pár mondatból kiindulva elgondolkodik az olvasó: mintha már hallotta, olvasta volna valahol… Nem! Nem a cigányokkal kapcsolatban, de a történet mégis olyan ismerős, a hasonlóság pedig egyenesen döbbenetes.

A cigányok Ázsiából elindulva vándoroltak Európába, akárcsak a mostani ideigyekvők. A most érkezők sem egy nép fiai, ezért nincs, nem is lehet egységes identitásuk, de van egységes ideológiájuk. Nem szeretnének az itt élőkhöz alkalmazkodni, inkább elvárják, hogy az itt élők alkalmazkodjanak hozzájuk. Ha valaki ezt másképp gondolja, az kirekesztő, rasszista, sőt egyenesen náci. Ők is ugyanolyan zárt közösségekben élnek, kirekesztve, sőt, egyenesen gyűlölve azt, aki nem közülük való. Sajnálatos módon a társadalom, a politika, az egyház most is bűnrészes(!) abban, hogy a mai migránsok helyzete ilyen és ilyen is maradjon. Mind a politika, mind az egyházak elfogadják őket olyannak, amilyenek, és a többségtől várják, az „intergálódást” e jövevényekhez. Nyugat-Európában kialakultak a hatalmas területű és népes szegregátumok, ahol csak az általuk ismert, elfogadott törvény az úr, ahol a bűnözés, az erőszak az egekbe szökött, ahol a munkanélküliség a fő elfoglaltság. Segélyre várnak, de a beilleszkedésük eleve reménytelennek tűnik. Az iskolákban az adott ország nyelvének, kultúrájának és erkölcsi követelményeinek oktatása helyett inkább a többségi társadalom ifjú tagjait idomítják a jövevényekhez, ha kell rendőri erőszakkal. Az egyház meg sem kísérli az evangelizációt, inkább lebontják vagy mecsetekké alakítják templomokat, és közben gyáván hallgatnak a keresztények meghurcolásáról. Több esetben a keresztényeket teszik felelőssé ezért a helyzetért.

A legszembeötlőbb hasonlóság azonban az, hogy ezeket az embereket használják. Használja a politika, és használja a hatalmi „elit”, használja az egyház. Ez utóbbi egy új, bálványokkal teli világegyház kialakítására…

A cigányok „felzárkóztatásán” dilettánsok egész hada dolgozik már évtizedek óta – horribilis összegekért. Persze vannak komoly, hozzáértéssel és komoly tudással, gyakorlattal rendelkezők is, csakhogy ők természetesen a háttérbe szorulnak, hiszen, mint a legtöbb nemes törekvés, ez is az érdekek és egyéni törekvések, valamint a pénz utáni olthatatlan sóvárgás áldozatává vált. Ez nem magyarországi jelenség, hanem kiterjed az egész Kárpát-medence területére. Mi azonban sokszor vakok vagyunk, mert a puzzle csak egy kis darabkáját szemléljük, miközben a teljes képet képtelenek vagyunk meglátni.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a magyarság ügye nem csak Magyarországra korlátozódik, a magyarság kérdése, gondja-baja, sikere és kudarca nem ér véget a szabadkőművesek által térképre karcolt határvonalnál, hiszen egy a sorsunk, a múltunk és a jövőnk is. Ugyanúgy beszélhetünk a kárpát-medencei cigányságról is, mert ugyanaz a sorsuk és ugyanazok a gondjaik is. A kirekesztettség, és az abból fakadó, külföldi „segélyszervezetek”által generált gyűlölet, nacionalizmus, a nyomor, és az ezzel járó mindennapi gondok és konfliktusok, a bűnözés, a drog, a demográfiai növekedés mind-mind azonos problémák, határoktól függetlenül. A (talán szándékosan) sikertelen próbálkozások ennek megszüntetésére is éppen olyan eredménytelenek.

Az Unió követel, bírál, hát indítják a különböző felzárkóztatási programokat, amelyek elképesztő összegeket emésztenek fel, sokan meg is gazdagodnak, csak éppen a csóró cigány a faluvégen mégsem tud sehogyan sem felzárkózni. A Nyugat, a felsőbbrendűség biztos tudatában követel, hiszen ott mindent (is) tudnak. A Nyugat szép és jó, gazdag, befogadó és elfogadó – gondolták a mi cigányaink –, de aztán Franciaországban ledózerolták a cigánytelepet, szétkergetve az ott lakókat és Németországban fizettek a romániai cigánynak, csak menjen haza. A romániai cigány, mit tehetett? Elfogadta a pénzt és hazament –, aztán meg, amikor a pénze elfogyott, vissza Németországba. Mindegy is… fő, hogy vannak programok, meg sok-sok irányítható választó a szavazáskor. Akinek kellett a szavazat, fizetett a cigányok vezetőinek, és a jól bevált módszer működött. Működött Magyarországon, működött Romániában és működött máshol is. Megjegyzem, ez alkalommal Románia tényleg „bezzegrománia”, mert mindig is ott működött a leghatékonyabban a cigányok pénzéből való gazdagodás, a korrupció. Ebben valóban élen jártak… ám nem csak ebben.

Valamikor, a rendszerváltás után alig pár évvel, egy falusi vasútállomáson egy egyszerű, falusi cigány, miközben a vonatra várt beszélgetett a forgalomirányítóval. Én akkor még gyerek voltam, mégis, egy mondata örökre megmaradt bennem: „Meglátja, tiszt úr, lesz itt még cigány ország, lesz itt még cigány az elnök…” Ez a mondat jár folyton a fejemben, mióta ezt a bizonyos, fent említett interjút olvastam. Az az egyszerű ember nem volt jós, csak már akkor tudta, már akkor tudták, már akkor tudatták vele, hogy mit akar(jon) a cigány társadalom.

Kanyarodjunk vissza kicsit Nyugat-Európába és a migránsokra. Maga a szakértő is említette az interjúban, hogy Hollandiában az allochtonok (máshol születtek) igyekeznek minél nagyobb számban bejutni a parlamentbe. Ugyanez a tendencia megfigyelhető több nyugat-európai országban is, mégis úgy vélem: a legtökéletesebb példa erre Anglia. Ott a baloldal éveken át használta a jövevények zárt közösségét. Talán Tommy Robinson esete a legfőbb bizonyítéka annak, hogy ez a kapcsolat a baloldali Munkáspárt és az iszlám közösségek között mennyire szoros és gyümölcsöző. A Munkáspárt ugyanis bármi áron megvédi szavazóit. A séma egyszerű volt és jól működött. Megvették az iszlám közösségek vezetőit, és megkapták a közösségek szavazatát. Cserébe az iszlám közösségek mindent kívánsága teljesült a bennszülött angol lakosság terhére. Fejlesztéseket, segélyeket, mecseteket, előjogokat a többséggel szemben, és a hatóság szemet hunyt bármilyen jogsértésük felett. Aztán lassan, de biztosan minden az övék lett. A hatalom és lassan az egész ország. Mit tesz eközben a hatalmi „elit”? Kezükre játszik az európaiak kiirtásában, diktatórikus módszerekkel elhallgattatva a kritikus hangokat, bebörtönözve, meggyilkolva a Tommy Robinsonokat.

Másként cselekszik, másként cselekedne ez az „elit” a mi esetünkben? Segítene nekünk? Egész biztosan nem! Nekünk kell tehát, a mi ügyeinket megoldanunk, segítség nélkül, jól és hosszú távra tervezve. Semmiképpen sem gyűlölködve, de nem is bárgyún, gyáván látszatmegoldásokkal fedezve e veszélyes jelenséget. Meg kell hallgatnunk végre a szakértőket is, azokat a szakértőket, akik valóban tudják a megoldást, mert a jövőnk ezen áll, vagy ezen bukik.

És nincs már sok időnk… nincs több esélyünk!