Itthon

Döbbeneteset fordul az idő Magyarországon

Hirdetés

Az AccuWeather legfrissebb előrejelzése szerint perzselően forró lesz a nyár.

A meteorológusok szerint a veszélyes hőhullámok az Ibériai-félszigettől egészen Közép-Európáig terjednek, így minket is érint. Ennek következtében szélsőségesen meleg időszakok következnek heteken belül, amit most még elhinni is nehéz lehet.

A hőhullámok elsősorban Portugáliát, Spanyolországot, Lengyelországot és Magyarországot fogják sújtani. 40 fok feletti hőmérsékleteket jósolnak Európa több részén.

Másik probléma lehet, hogy az éjszakák is szokatlanul melegek lesznek.

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:

Hirdetés

A délután kialakuló záporok, zivatarok éjszakára megszűnnek, reggelre már derült vagy kissé felhős lesz az ég. Hétfőn a napos délelőttöt követően újra megjelennek a gomolyfelhők, illetve a keleti megyékben megvastagszik a fátyolfelhőzet. Ekkor elszórtan, nagyobb eséllyel délen, délkeleten fordulhat elő zápor, zivatar. Nagy területen megélénkül az északkeleti szél, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de északkeleten helyenként 8, 10 fok is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 24 és 29 fok között valószínű.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!