Site icon Mai Világ

Drámai a helyzet a szomszédban – könnygázzal kellett oszlatni a kijárási korlátozás ellen tüntetőket

Hirdetés

A szerb rohamrendőrség könnygázzal oszlatta kedd este Belgrádban a járványügyi szigorítások ellen tiltakozókat, akik a parlament épületébe próbáltak bejutni.

A megmozduláson értesülések szerint néhány ezren vettek részt. A tiltakozók egy része áttörte a rendőrségi lezárást, és behatolt a törvényhozás épületébe, ahonnan a rendvédelmi szervek rövid időn belül kiszorították őket. Egy nagyjából száz fős csoport ismét megpróbálkozott bejutni a parlamentbe, de a biztonsági erők könnygázzal és időnkénti rohamokkal tartották távol a tüntetőket. A tiltakozók kukákat és egyéb törmeléket dobáltak a rendvédelmi szervek tagjaira. A helyi sajtó zavargásokról és fosztogatásokról is beszámolt, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

A tüntetés nem sokkal azt követően kezdődött, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök kedd esti sajtótájékoztatóján bejelentette: péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt.

Mint fogalmazott,

csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb.

Hirdetés

A szerb elnök először csak Belgrádról beszélve nevezte kritikusnak a járványhelyzetet. Újságírói kérdésre válaszolva egyértelműsítette, hogy az intézkedést szíve szerint az egész országra kiterjesztené.

Aleksandar Vucic rámutatott, hogy a belgrádi kórházak majdnem megteltek, ezért tábori kórházakat alakítanak ki, és ideiglenes járványkórházakat alakítanak ki több helyszínen. Mint mondta,

NEMCSAK A FŐVÁROSBAN DRÁMAI A HELYZET, AZ ORSZÁG TÖBB PONTJÁN IS JÁRVÁNYGÓCOK ALAKULTAK KI, MINDENHOL MAJDNEM BETELTEK MÁR A KÓRHÁZAK KAPACITÁSAI.

Vucic bejelentése azután történt, hogy Szerbiában az utóbbi 24 órában 299 új fertőzöttet regisztráltak, és 13-an haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

A HALOTTAK SZÁMA MÉG SOHA NEM VOLT ILYEN MAGAS, A FERTŐZÖTTEK SZÁMA PEDIG MÁR TÖBB MINT EGY HETE NAPI HÁROMSZÁZ KÖRÜL MOZOG.

Hirdetés

Szerbiából eddig 16 719 fertőzöttet és 330 halálesetet jelentettek a Covid-19-járvány következtében.

Hogy jutottunk idáig?

Szerbiában március 15-én vezettek be szükségállapotot, amelynek következtében hétvégi kijárási tilalmat vezettek be, bezárták a vendéglátóhelyeket, az iskolákat, az óvodákat, leállították a tömegközlekedést, betiltották a tömeges rendezvényeket. A majdnem két hónapig tartó szükségállapot lezárását követően viszont napokon belül eltöröltek minden korlátozást, és május végén már visszaállt az élet a koronavírus-járvány előtti kerékvágásba, június 21-én pedig megtartották a parlamenti választásokat is.

Az azonosított fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése miatt az Európai Unió országainak többsége nem engedi be a szerbiai állampolgárokat, vagy kéthetes karanténra kötelezi őket.

Kivétel ez alól Magyarország például, amely múlt héten jelezte, hogy beengedi a szerb állampolgárokat karantén nélkül.

Hirdetés
Hirdetés

Legutóbb Görögország jelentette be: annak ellenére, hogy korábban megnyitotta határait a szerb turisták előtt, hétfőtől mégsem engedi be a nyugat-balkáni országból érkezőket.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
Exit mobile version