Site icon Mai Világ

Drámai jövőt jósol Ukrajna számára a szakértő

Hirdetés

Robert C. Castel szerint 2024-ben keleten a helyzet korántsem lesz változatlan. A szakértő arra a megállapításra jutott, hogy „Ukrajna számára 2024 egy sokkal vészterhesebb év lesz mint 2023”.

Szerinte még „ha a Nyugat szándékai Ukrajna támogatására sziklaszilárdak is maradnak, a képességei jelentősen csökkeni fognak”. Az állítását azzal indokolja, hogy

a közel-keleti háború miatt a nyugati hatalmak már nem lesznek képesek úgy támogatni Ukrajnát, ahogy eddig is tették.

„A nyugati támogatás képességének drámai csökkenése további ukrán kudarcokat fog generálni, amik viszont aláássák a Nyugat szándékát a támogatások jövőbeli növelésére” – írta a szakértő.

Ez az ördögi kör lesz Ukrajna keresztje 2024-ben és ha Oroszország semmi mást nem tesz csak amit eddig tett, akkor is jelentős fölényt fog élvezni”

Hirdetés

– foglalta össze a véleményét Robert C. Castel.

 

mandiner
Hirdetés
loading...
Exit mobile version